A felelőtlenül ígérgető gyógyítóktól, misztikus kifejezéseket használó varázslóktól ne várjunk gyógyulást. Energiánkat, időnket és pénzünket orvosi ellátásra fordítsuk, ha betegséggel küzdünk.
Az elszemélytelenedő egészségügyben a beteg már régen nem cél, hanem eszköz, aki munkadarabbá válik, megoldandó feladattá, nem egyenrangú partner. Nem ő az érdekes, legfeljebb a betegsége. Nincs bevonva a folyamatba, a döntésekbe, mert mondjuk ki, tömegtermelés van, a családorvos a 4 óra rendelési idejében megjelenő mintegy 50 betegnek nem is tud mindent elmagyarázni. Ebben a folyamatban igen gyorsan alá– és fölérendelt szerepek alakulnak ki, s a beteg egyszer csak azt észleli, hogy vele lefelé beszélnek, míg ő fölfelé szól az orvoshoz. S azt is észreveszi, hogy már csak kötelességtudóan bólogat, már nem is kérdez, mert úgysem érti. A felsőbbrendűen elhangzó, lehetőleg latin szavakat is tartalmazó információk is elősegítik ezt. A családorvosok szűkre szabott rendelési ideje aztán kitermeli azt a társadalmi igényt, hogy valahol legyen egy hely, ahol ő, a beteg, személyében fontos és egyenrangú, így kerülhet a természetgyógyász rendelőjébe. A beteg ember betegségében végtelenül kiszolgáltatott, nincs, amit meg ne tenne a gyógyulásáért, így néhány szép és hangzatos szóval könnyen rávehető bármire. Ha tehát ráragasztjuk azt a cimkét arra a valamire, hogy gyógyulás, a beteg kapva kap rajta és kipróbálja, gyakran úgy, hogy nem is kéri ki orvosa tanácsát. A világ tele lett ezt az igényt kielégítő gyógyító emberekkel. Szakmájukat tekintve a gyógyítók igen változatos képet mutatnak. Van közöttük postás, bolti eladó, mérnök, műszaki rajzoló, temérdek érettségizett munkanélküli és még jó, ha találunk közöttük olyanokat, akiknek legalább valamilyen érintőleges köze van az egészségügyhöz.
A beteg elmegy tehát a postáshoz, mert azt hallotta, hogy a postás szabad idejében, hétvégéken, pálcás és ingás gyógyítással foglalkozik. Teljesen legálisan teszi ezt, hiszen néhány hónapos iskolát végzett, és belépett a természetgyógyász kamarába, rendesen fizeti a tagdíjat. Az iskolában megtanulta a testben áramló energiák útját, a jin és a jang viszonyát, a meridiánok és csakrák szerepét, megtanulta, hogy a kínai orvoslásnak melyek az alapelvei. Tanult egy kis taoizmust – nem is nagyon érti mi az, de mindegy – bemagolta, hogy bizony: harmóniában kell élnünk a földdel, az éggel, a többi emberrel és persze főleg saját magunkkal. Megtanulta azt is, hogy az öt fázis: a fa, tűz, víz, ég, föld, nem érti, hogy minek kell ez, de tudja. Nem is fontos, mert ugye ezek a tanulmányok nem a mérhető és reprodukálható tények tartományába tartoznak. Tehát nem vállal nagy kockázatot azzal, hogyha elfelejti, hogy mi is az a bűvös csí. A csí mindig az, ami éppen eszébe jut akkor és ott.
Folytatjuk…
Földi Tamás