Close

Szanyi: az MSZP-nek le kell rúgnia magáról a kispártokat

Fotó: estihirlap.hu / atv.hu

Az MSZP európai parlamenti (EP) képviselője szerint pártjának le kell rúgni magáról a balliberális kispártokat és egy jól átgondolt, valódi baloldali program mentén kell felépítenie magát.

Szanyi Tibor pénteken egy budapesti sajtóbeszélgetésen azt mondta, rövid távon nem lesz haszna ennek a politikának az MSZP számára, de van még idő a 2018-as választásokig építkezni. Olyan nincs, hogy a pártelnök meghirdeti a különállást, utána meg csak közös jelöltek vannak – fogalmazott.
Véleménye szerint az „önálló épülés politikájával”, levetkőzve a liberális mételyeket, az MSZP egymaga több szavazatot fog tudni szerezni, mint bármilyen összefogással a „bizniszpártokkal”. Arra a kérdésre, hogy az Együttet, a PM-et és a DK-t tartja-e bizniszpártnak, azt mondta, azért tartja ezeket a pártokat bizonyos értelemben bizniszpártnak, mert – mint mondta – nem mozgalom-, hanem finanszírozástípusúak. A DK az klasszikus bizniszpárt – jelentette ki. Megjegyezte, hogy szerinte „Feri nagyon jól tudja, hogy az ő vállalatai mentességet élveztek, egyféle amnesztiát kaptak”, minden más baloldali ember vállalkozásait „atomokra verték”.
Mint mondta, „igazság szorult” az MSZP nőtagozatának levelébe, és úgy gondolja, nem tett jót, hogy közös jelöltet indítottak Tapolcán a DK-val. Az Index információi szerint a nőtagozat „provokatív, támadó hangvételű levélben” tette szóvá a DK vezetőinél Gyurcsány Ferenc pártelnöknek a tapolcai választások előtt a Figyelőnek adott interjúját, amelyben a volt miniszterelnök korrupcióval vádolta az MSZP-t.
Az EP-képviselő szerint Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke elvesztette az oligarchaváltás miatt kirobbant konfliktust, „Simicska távozása őrületes anyagi űrt vágott a Fidesznél”, és szerinte már Tapolcán érezhető volt, hogy a Fidesz nem bírja pénzzel. Ezzel kapcsolta össze azon véleményét, hogy a Jobbik „kristálytisztán csak pénzkérdés”, merthogy olyan „külső finanszírozási forrásai kell, hogy legyenek, amely káprázatosan felülmúlja mind az MSZP-nek, mind a Fidesznek a legszebb álmait”. Ezt a jobbikos vidéki programok sokaságával, illetve az aktivisták nagy számával indokolta.
Több ügyet is felsorolt, amelyekben baloldali szempontból kifogásolható az MSZP álláspontja. Szanyi Tibor azt mondta, hogy baloldaliként nem lehet támogatni „zavaros hátterű” hazaváró programokat, hiszen az EU eleve a mobilitásra épül.
Példaként hozta fel a megyei útdíjmatricák bevezetését is, amellyel kapcsolatban azt mondta, az a baloldali álláspont, hogy a használó fizessen. Megjegyezte, a kormány „elmebeteg” volt, ahogy ezt a rendszert bevezette, vagyis hogy egyes kereszteződéseket fizetőssé tett.
Szanyi Tibor hangsúlyozta, a szabad vasárnap egy baloldali vívmány, és ezt keresztény logika mentén kisajátítottak, miközben a keresztény logika „piszkosul” nem tartalmazza a vasárnapot mint pihenőnapot, hiszen az biblikus értelmében a szombat.
Kifogásolta a szocialista álláspontot a Quaestor-ügyben. Mint mondta, neki egy kicsit sok volt az, hogy azokat a pártaktivistákat, akik saját villanyszámlájukat sem bírják kifizetni, kivezénylik egy pilótajáték veszteseinek védelmében.
A politikus elmondta, elképzeléseiről levélben tájékoztatta Tóbiás József pártelnököt, véleményét a párttagokkal is megvitatja a vidéki fórumokon.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top