Close

Dávid-szarvasok születtek Miskolcon

Fotó: Miskolci Állatkert Facebook-oldala

Két borjúval gyarapodott a Miskolci Állatkert és Kultúrpark Dávid-szarvas állománya, ezek az állatok a világ egyik legritkább szarvasfajához tartoznak – mondta az állatkert gyűjteményi vezetője szerdán az MTI-nek.

Veress Tamás gyűjteményi vezető közölte, a Dávid-szarvas a szabad természetből egy évszázada teljesen eltűnt, Magyarország állatkertjei közül jelenleg csak a miskolci intézményben látható.
Emlékeztetett arra, hogy több évnyi szünet után szaporodtak újra a szarvasok, akkor egy borjú született. Idén a két szarvasborjú ugyanazon a napon, április 7-én jött a világra, ám más-más anyától. Egyikőjük hímnek, míg a másik nősténynek bizonyult. Mivel az állatkertben négy szarvastehén van, az is elképzelhető, hogy a következő hetekben újabb borjak születnek – részletezte a gyűjtemény vezetője. Hozzátette, a Dávid-szarvasok párzási ideje nyár elejére esik, ezt követően mintegy 9 hónapos vemhesség után jönnek a világra a borjak.


Az alig kéthetes kis szarvasok egyelőre még kizárólag anyatejjel táplálkoznak, de néhány hét múlva elkezdik majd kóstolgatni a felnőttek takarmányát is. A tejről azonban egyéves korukig nem mondanak le – magyarázta Veress Tamás.
Kitért arra, hogy a Dávid-szarvas (Elaphurus davidianus) – kínai nevén milu – nevét a fajt leíró francia misszionáriusról, Armand David atyáról kapta. Kínában természetes élőhelyéről, a mocsaras erdőkből feltehetően már a 19. században eltűnt, de ekkor még a kínai császár vadaskertjében éltek Dávid-szarvasok. 1900 körül azonban innen is eltűnt az utolsó példány is. Európa néhány állatkertjébe, vadasparkjába azonban ekkorra már eljutott a faj, amely így megmenekült a teljes kihalástól.


Kína egyes nemzeti parkjaiban, napjainkban mintegy 2000 Dávid-szarvas él újra vadon, míg a világ állatkertjeiben a nemzetközi nyilvántartások szerint több mint 800 példány van. Az állat a jó szerencse jelképe Kínában. Ez okozhatta a vesztét is, hiszen azt tartották, hogy „aki eszik a húsából, az örökéletű lesz” – jegyezte meg a gyűjteményi vezető.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top