Close

Kiállítás az emigrációról a Zsidó Múzeumban

A középés kelet-európai zsidóság Egyesült Államokba való kivándorlásának 1873 és 1934 közötti történetét mutatja be az Egy Új Világ felé: Eugeen Van Mieghem és a Red Star Line zsidó emigránsai című kiállítás, amely csütörtökön nyílik a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban Budapesten.
A július 3-ig látogatható képzőművészeti és történeti tárlaton az érdeklődők megismerkedhetnek a Red Star Line hajózási társaság működésének történetével, a keletés közép-európai, zömében zsidó lakosság Amerikába történő vándorlásának gazdasági, társadalmi és történelmi okaival, az utazás körülményeivel korabeli fotók, képeslapok, kiadványok és egyéb dokumentumok segítségével.

 

A kiállítás második termében az antwerpeni festő és grafikus Eugeen Van Mieghem (1875-1930) kivándorlást megörökítő szénrajzait, pasztelljeit és olajképeit, a harmadik teremben pedig a művész életútjáról szóló dokumentumfilmet tekinthetik meg a látogatók angol nyelven, magyar felirattal

 

Toronyi Zsuzsanna, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatója a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: a kiállítást Budapest után Prágában láthatja a közönség.
 
Kiemelte, hogy bár a tárlattal a Red Star Line emigránsaira emlékeznek, nem szabad megfeledkezni a mai kor kivándorlóival történt tragikus eseményekről sem. Mint mondta, a tárlat az intézmény számára abból a szempontból is fontos, hogy összeköttetést teremt más társintézményekkel, ahol ezeknek a történeteknek a másik fele található, ez segíthet megérteni 4 millió ember hátterét és emigrációját.

 

Pusztaszeri Katalin kurátor arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországról mintegy 170 ezer emigráns távozott ezeken a hajókon, ennek negyede lehetett zsidó. Tájékoztatása szerint összesen mintegy 4 millió kelet-európai zsidó vándorolt ki: 1880 és 1914 között 2,5 millióan, 1914 és 1930 között 1,5 millióan, többségébenmintegy 2 millióanAmerikába.

 

Németh István művészettörténész arról szólt, hogy Eugeen Van Mieghem szinte egész életét szülővárosában, Antwerpenben, ezen belül pedig a kikötőnegyedben töltötte, a szeme előtt zajló látvány képeinek a témaválasztását határozta meg. Az alkotásain megörökített jellegzetes figurák többsége zsidó, rajzain a valóságot, a kontrasztot ábrázolta a színpompás, álomutazást hirdető plakátok és a harmadosztályon utazók nyomora között. Művészetében markánsan megragadható az empátia a csomagjaikon kuporgó, ócska ruhában ücsörgő emigránsokkalhangsúlyozta. Hozzáfűzte: a kiállítás egyik célja és unikumjellege, hogy a látogatók közül elvileg bárki felfedezheti a családja történetét.

 

A kiállítás alapanyagát az antwerpeni Van Mieghem Alapítvány képzőművészeti és tárgyi gyűjteménye nyújtja. A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár a kiállításhoz múzeumpedagógiai programcsomagot készített.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top