Close

Kövér László a vajdasági magyarság ügyeiről tárgyalt a VMSZ elnökségével Szabadkán

Szabadka, 2015. április 15. Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét fogadja Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke (j) Szabadkán 2015. április 15-én. Balra Pintér Attila belgrádi magyar nagykövet. MTI Fotó: Molnár Edvárd

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti:
A hivatalos szerb-magyar parlamenti elnöki találkozón felvetendő kérdésekről tárgyalt szerdán Szabadkán Kövér László, az Országgyűlés elnöke Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével (VMSZ) és a legnagyobb délvidéki magyar párt elnökségével.

Kövér László a szabadkai Pannon RTV Közügyek című hírháttérműsorában elmondta: a vajdasági politikusokkal számba vették a csütörtöki belgrádi látogatások során is felvetendő kérdéseket. Áttekintették azokat az ügyeket is, amelyek Szerbiát és a vajdasági magyarságot is érintik – közölte az Országgyűlés elnöke, majd hozzátette, hogy ezek között az ügyek között esett szó Szerbia európai uniós csatlakozási folyamatáról. Megismételte a magyar kormány azon álláspontját, miszerint Budapest támogatja Belgrád euroatlanti integrációját.
Szó volt emellett a vajdasági magyarságot érintő gazdaságfejlesztési programokról és a szülőföldön való megmaradást segítő elképzelésekről. A VMSZ-szel azoknak a gazdasági és térségfejlesztési programoknak a részleteiről is tárgyalt a magyar házelnök, amelyek támogatását Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten erősítette meg.
Kövér László a Pannon RTV-nek adott interjúban kifejtette, hogy az elvándorlás nemcsak a Vajdaságot, hanem az anyaországot is fenyegeti. „Ha ez így megy tovább, komoly demográfiai problémákra lehet számítani”, tehát az a cél, hogy lehetővé tegyék, illetve elősegítsék a szülőföldön való megmaradást, a magyar nyelven való boldogulást.


A találkozón kiemelt figyelmet szenteltek annak a kérdésnek, hogy a VMSZ a szerbiai országos politikában a kormányzó Szerb Haladó Párt koalíciós partnereként hogyan tudna délvidéki gazdaságfejlesztési programokat ajánlani.
A szerb-magyar viszonyt a történelem során komoly nehézségek terhelték, a két éve megkezdett megbékélési folyamat azonban komoly eredményeket ért el – magyarázta Kövér László. Megfogalmazása szerint ma már Szerbiával megvan az a bizalmi alap, az a bizalmi tőke, amelyre építve gyakorlati kérdésekről is lehet beszélni.
Az aktuális kérdések között az Országgyűlés elnöke a Budapest-Belgrád-vasútvonal megépítését, illetve a közép-európai térség alternatív úton történő gázellátásának biztosítását említette.
A házelnök csütörtökön a szerb fővárosban Maja Gojkoviccsal, a belgrádi parlament elnökével, Aleksandar Vucic miniszterelnökkel és Tomislav Nikolic államfővel találkozik. Ezt követően meglátogatja a Kárpát-medence két legdélebbi magyarlakta települését, Székelykevét és Hertelendyfalvát.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top