Close

Napfogyatkozás – Több százan nézték a jelenséget az MTA épülete előtt

Budapest, 2015. március 20. Részleges napfogyatkozás Budapest felett a Hősök tere felől fényképezve 2015. március 20-án. A napfogyatkozás Magyarországon megközelítően 60 százalékot ér el a jelenség csúcspontján, ami azt jelenti, hogy a Hold ilyen arányban takarja majd ki a Napot, azaz nem okoz teljes sötétséget. MTI Fotó: Sóki Tamás

Több százan gyűltek össze a Magyar Tudományos Akadémia Széchenyi téri épületének parkolójában pénteken, hogy megnézhessék a Magyarországról 60 százalékosan látható, részleges napfogyatkozást.

 

Iskolás csoportok, járókelők és kifejezetten az Akadémia szervezett programjaira érkezők lepték el az intézet előtti teret, hogy speciális napszűrőkkel felszerelt teleszkópokon és védőszemüvegeken keresztül megfigyelhessék a jelenséget.
Budapesten délelőtt 9.39-kor „harapott bele” először a Hold a Napba, és 10.48-kor majdnem 60 százalékban takarta el, a folyamat 11.59-kor fejeződött be.
A csillagászok a téren számos hétköznapi vagy házilag könnyen elkészíthető eszközzel is bemutatták, hogyan lehet biztonságosan napfogyatkozást nézni. Egyebek mellett tésztaszűrőkön, vagy konzervdobozra vágott, apró lyukon keresztül fogták be a napot és vetítették árnyékát egy papírlapra. Az így kapott árnyékkép visszaadta azt a látványt, amelyet a speciális szemüvegeken vagy szűrőkön keresztül közvetlenül a Napba nézve lehetett látni.

A csillagászok félóránként röviden ismertették a napfogyatkozás jelenségét, amely olyankor jön létre, amikor a Hold a Föld és a Nap közé kerül, és a Hold árnyéka a bolygónkra vetül. A Napnak és a Holdnak az égen látható mérete csaknem egyforma, mivel a Hold a Napnál 400-szor kisebb és 400-szor közelebb is van, ezért kedvező helyzetben a Hold az egész napkorongot eltakarhatja.
A napfogyatkozás észleléséhez fémet tartalmazó felületek alkalmasak, mert a láthatatlan, de káros sugarakat is elnyelik. Jól használható például az ívhegesztéshez használt, 12-13-as fokozatú hegesztőüveg, huzamosabb ideig azonban egyik napszűrő sem alkalmas a napfogyatkozás szemlélésére.
Elhangzott a helyszínen az is, hogy a következő, Magyarországról is látható részleges napfogyatkozás 2020. június 21-én következik be, az azonban csekély mértékű lesz. A legközelebbi teljes napfogyatkozásra 2081-ig kell várni.
Akik korábban regisztráltak az MTA programjaira a székház nagytermében élő tudósítást is láthattak a teljes fogyatkozás sávjába eső Feröer-szigetekről, valamint három tudományos előadást lehetett meghallgatni.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top