Close

Húsvéti menüsorunk

hu

Sült kacsa, almával
Hozzávalók 4-6 főre:

 1 egész kacsa 
 1 nagyobb alma 
 só

A kacsát megtisztítjuk, átmossuk, papírtörlővel megszárítjuk, kívül-belül megsózzuk. Az almát megmossuk, megtöröljük, és a kacsa
hasába rakjuk. A sütőt 170 fokra állítjuk légkeverésen. A kacsát egy agyag tálba (római tál) tesszük, és lefedve 2 órán át sütjük. Ezt követően levesszük a tál tetejét, leöntjük a kisült zsírt, és további 1 órán át sütjük, hogy megpiruljon, ropogóssá süljön a bőre.

 

Hideg pulykasült
 1 nagy pulykamell (kb. 60-70 dkg) 
 őrölt piros paprika, ha van, akkor füstölt 
 só
 olaj 
 3 gerezd fokhagyma

A pulykamellett mossuk meg, papírtörlővel szárítsuk meg. 1 dl olajat keverjünk össze 1-2 evőkanál piros paprikával, 3 gerezd reszelt
fokhagymával, sóval. Ezzel a krémmel kenjük be jól a pulykamellett, majd egy üvegtálban lefedve süssük előmelegített sütőben 180 fokon, egy órán át. Ezt követően nézzük, megpuhult-e, átsült-e. Ha igen, hagyjuk kihűlni, és pihentessük egy éjszakát. Másnap hidegen vékonyra szeleteljük, salátával, a szójás tojással tálaljuk. Reszelhetünk mellé tormát is.

 

Pácolt tojás
 12 db főtt tojás 
 1 csésze szójaszósz
 1 ujjnyi gyömbér, hámozva, szeletelve
 1 csésze víz

A tojásokat főzzük forrásban lévő vízben 8 percig, majd öblítsük le hideg vízzel, és pucoljuk meg. A szójaszószt, a vizet és
a gyömbért forraljuk fel egy magas falú, kisebb lábasban (olyan magasan álljon a lé a lábasban, hogy a tojásokat teljesen ellepje, feltételezhetően két adagban kell elkészíteni, ha nem fér bele mind a 12 tojás). A felforralt szójaszószba tegyük bele a tojásokat, és alacsony hőfokon főzzük további 30 percig, majd emeljük ki és hűtsük le. Hidegen, salátával, a megmaradt szójaszósszal tálaljuk.

 

Izgalmas köretek
Édesburgonya, burgonya és cékla
 70 dkg édesburgonya  70 dkg burgonya
 40 dkg cékla 
 2 teáskanál aprított szárított rozmaring 
 4 gerezd fokhagyma
 só, olívaolaj

A sütőt előmelegítjük 180 fokra légkeverésen. A burgonyát, az édesburgonyát, a céklát meghámozzuk, és kisebb kockákra vágjuk. Enyhén meglocsoljuk olajjal, majd meghintjük sóval. Összedörzsöljük, hogy a zöldségek minden oldala enyhén olajos és sós legyen. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, és beletesszük a zöldségeket, majd az előmelegített sütőben 40-50 perc alatt készre sütjük.

Chilis sárgarépa
 1 kg répa 
 só
 szárított chili ízlés szerint

A sütőt melegítsük elő 180 fokra. A répát hámozzuk meg, majd olajjal dörzsöljük meg. Ezt követően sózzuk, és szórjuk meg chilivel. Tegyük sütőpapírral kibélelt tepsibe, és a sütőben süssük 30 perc alatt készre.

Sült hagyma, alma, édeskömény
 1 nagyobb édeskömény (kb. 25 dkg)
 2 nagyobb alma 
 3 fej hagyma 
 só, olaj

A sütőt melegítsük elő 180 fokra légkeverésen. Az édesköményt, az almát mossuk meg, és vágjuk nagyobb darabokra. A hagymát pucolás után vágjuk nagyjából darabonként 4 részre. A zöldségeket és az almát enyhén olajozzuk be, sózzuk, majd sütőpapírral kibélelt tepsibe süssük készre 30-40 perc alatt.

 

Sáfrányos kalács
 500g finomliszt 
 25g élesztő 
 170 ml tej
 40 g cukor 
 1 teáskanál só 
 3 tojás
 70 g puha vaj 
 két csipet sáfrány (igazi, nem sáfrányos szeklice) 
 tojássárga a kenéshez
+ magok

A tej felében áztassuk ki a sáfrányt. A másik felét enyhén melegítsük meg, kézmelegre, majd az élesztőt futtassuk fel benne egy csipet cukorral. A lisztet keverjük el a cukorral és a sóval, majd adjuk hozzá a tojásokat, a vajat és az élesztős-sáfrányos tejet. Gyúrjuk 10 percig, hogy puha, enyhén ragadós tésztát kapjunk. Ha nagyon ragadna (liszttől is függ), akkor szórjunk még hozzá egy kis lisztet, a lényeg, hogy ragadjon, de könnyen lehessen vele dolgozni. Lefedve szobahőmérsékleten hagyjuk duplájára megkelni, ez nagyjából 1,5-2 órát is igénybe vehet. Ezt követően osszuk három részre, a darabokból készítsünk hosszúkás rudakat, és fonjuk össze kalácsnak. A tetejét kenjük be tojássárgával, és szórjuk meg tetszés szerinti magokkal (mákkal, szezámmal). A sütőt melegítsük elő 180 fokra, majd a tésztát süssük benne 30-40 percig. Egy hústűt a tésztába szúrva ellenőrizzük, hogy megsült-e (ha nem ragad rá a tészta, akkor kész van).

 

Málnatorta
 25 dkg zabkeksz
 50 g olvasztott vaj
 75 dkg mascarpone
 0 dkg fagyasztott málna (2 zacskó)
 2 dl tejszín
 9 lap zselatin
 150 g cukor
Dekorációhoz: macaron, tojáshab

A kekszet aprítóban morzsalékosra aprítjuk. Hozzákeverjük a vajat, és egy nagy kerek tortaforma aljára nyomkodjuk az öszszeálló kekszes masszát. Hűtőben
pihentetjük, amíg a krémet elkészítjük. A málnát turmixban pépesítjük, és a cukorral forraljuk kb. 15 percig, hogy a nedvesség kicsit elpárologjon belőle. Olyan lesz, mint egy híg málnalekvár. A zselatint hideg vízbe áztatjuk a leírás alapján, majd a málnából kiveszünk kb. 2 dl-t, és feloldjuk benne a megpuhult lapokat, amíg a málna meleg. Egy keverőtálba a mascarpone-t, a tejszínt és a málnát (a zselatinos málnát is) összekeverjük. A krémet a tortaformába a kekszes alapra öntjük. Lefedjük, és hűtőben egy éjszaka pihentetjük. A torta eközben szépen megdermed, így le tudjuk venni a tortaforma oldalát.

 

Mézes krémes, ahogy Anyukám készíti
Hozzávalók egy nagy tepsihez:
 9 dkg vaj
 90 dkg liszt
 3 tojás
 23 dkg cukor
 4 ek méz
 1 kávéskanál szódabikarbóna

A krém hozzávalói:
 1 l tej
 22 dkg liszt
 30 dkg vaj
 30 dkg cukor
 1 vanília rúd kikapart magja

A sütőt melegítsük elő 170 fokra. A tészta hozzávalóit gyúrjuk össze, majd osszuk három részre a masszát. Egyenként nyújtsuk ki, és egyenként, sütőpapírral kibélelt tepsiben süssük az előmelegített sütőben 8-10 percig. Egy lábasban a liszthez adjunk hozzá egy kis tejet, majd folyamatosan kevergetve a többit. Ezt követően melegítsük fel a tejet, és alacsony hőfokon sűrítsük be, majd hagyjuk kihűlni. Időközben a vajat keverjük habosra a cukorral és a vanília magjaival, majd adjuk a már kihűlt tejes, lisztes keverékhez. Jól keverjük el, és kenjük meg a lapokat. Hűtőben hagyjuk pihenni 1-2 napig a fogyasztást megelőzően, hogy a mézes tészta lapok megpuhuljanak.

 

 hu2
hu3

Bővebben A Mi Otthonunk magazin márciusi számában olvasható!
Keresse az újságárusoknál!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top