Close

Magyar termelőkkel szerződött a Kotányi

Fotó: agraragazat.hu

Több mint 100 termelővel kötött szerződést pénteken a fűszerkereskedelemmel foglalkozó Kotányi Hungária Kft. Mórahalmon; a Fűszermalom Kft., valamint az önkormányzat bevonásával tavaly indult programra idén megduplázódott az érdeklődés – mondta a szerződéskötést követő sajtótájékoztatón a Csongrád megyei város polgármestere.

Nógrádi Zoltán hangsúlyozta: a fűszerpaprika-termelés visszaállítását célzó programban idén a résztvevők 120 tonna őrleményt szeretnének termelni, ezt 1000 tonna friss paprikából lehet előállítani.
Tavaly az induló program során 45 tonna őrleményt állítottak elő.
A programban a következő időszak mezőgazdasági vertikumépítésének alapját látja a település. Hiszen ha a fűszerpaprika termeltetés, termesztés, feldolgozás, szárítás, őrlés, kereskedelem területén sikeresek lesznek, akkor reményük van arra, hogy egyéb zöldségfélékkel is el tudnak indulni ezen az úton. A jövőben a szárítmányokra koncentrálhatnak majd – fogalmazott a polgármester.  Bárány Tamás, a Kotányi Hungária Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: mindent megtesznek azért, hogy a magyar paprika üzletág, termesztés és kereskedelem sokkal jobb kondícióban és erőteljesebben jelenhessen meg. „A 24. órában vagyunk, mert alig lehet találni nem kevert paprikát a piacon (…), amiben mi hiszünk az a tisztességes kereskedelem – mondta. Hozzátette: „tisztességesek vagyunk a termelőkkel, mert szeretnénk, hogy a jövőre is termeljenek, és tisztességesek vagyunk a fogyasztókkal, mert tudják, hogy 100 százalékban magyar és 100 százalékban első osztályú paprikát vásárolnak tőlünk”.
Kotányi János 1881-ben Szegeden alapított céget. A paprikára épült vállalkozás a múlt század elején már Budapesten és Bécsen kívül Berlinben, Münchenben, Bostonban és New Yorkban is rendelkezett képviselettel és raktárral. A változatlanul a Kotányi család tulajdonában levő vállalkozás ma Közép-Európa legnagyobb fűszerkereskedője.
Ausztriában, Magyarországon, Oroszországban, Szlovéniában és Csehországban meghatározó vagy piacvezető pozíciókkal és további 15 országban stabil jelenléttel bír. A nemzetközi holding forgalma 138 millió euró, alkalmazottainak száma 540. Az 50,2 millió forint jegyzett és 620 millió forint saját tőkével rendelkező magyarországi leányvállalat a nyilvános cégadatok szerint 2013-ban 3,9 milliárd forintos forgalmat ért el, 100 millióval többet a megelőző évinél. A hazai fűszerpiac vezető cégének adózott eredménye 2013-ban 72 millió, míg 2012-ben 89 millió forint volt.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top