Close

Vasárnaptól megváltozik a szociális támogatási rendszer

Fotó: vecseshirek.hu

Március 1-jével átalakul a szociális támogatási rendszer; a változtatásokkal több segélyezési forma megszűnik, átalakul, új elnevezést kap vagy máshonnan lesz igényelhető, mint eddig. A változtatások után szociális támogatásokat két helyről kérhetnek majd az érintettek: egyrészt a járásoktól, másrészt a helyi önkormányzatoktól; előbbiektől a jövedelemkompenzáló, míg utóbbiaktól a kiadáskompenzáló támogatások igényelhetők.

A járási – jövedelemkompenzáló – támogatásokat közvetlen állami költségvetési forrásból fizetik majd ki az arra jogosultaknak. Ez azt is jelenti, hogy ezeknek a támogatásoknak a megállapításába az önkormányzatoknak nincs beleszólása, tehát a jövőben egyetlen település sem kötheti speciális feltételekhez azok kifizetését, az már teljes egészében a járási hivatalok hatáskörébe tartozik.
Ebbe, a járási hivatalok által nyújtott támogatási körbe tartozik a foglalkoztatást helyettesítő támogatás (fht) , ami a korábbi szociális segélyt váltja fel, és azoknak jár, akik nem tudnak részt venni a közfoglalkoztatásban. A közfoglalkoztatásban dolgozók nem kapnak fht-t, de amint kikerülnek onnan, a támogatást újra folyósítják a számukra.
Járási támogatás lesz a jövőben a rendszeres szociális segély helyébe lépő egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatás (46 600 forint), az időskorúak járadéka (22 800 – 37 500 forint), az (alap- és emelt összegű, valamint a kiemelt) ápolási díj (29 500, 44 250, 53 100) és az alanyi közgyógyellátás (legfeljebb 12 ezer forint havonta).
Az e támogatásokhoz való jogosultságot a járási hatóságok állapítják meg országosan egységes elvek alapján.
Március 1-jével valamennyi korábbi önkormányzati támogatási és segélyezési forma (lakásfenntartási támogatás, adósságkezelési támogatás, méltányossági ápolási díj, méltányossági közgyógyellátás, helyi segély) megszűnik és egységes elnevezést kap, melynek neve települési támogatás.
Ennek a – kiadáskompenzáló célú – támogatásnak a keretében az önkormányzatok szabadon dönthetnek arról, milyen élethelyzetekre adnak támogatást; ezt február végéig kellett rendeletben rögzíteniük. A minisztérium ehhez a múlt év végén rendeletalkotási segédletet küldött a településeknek.
Az önkormányzatoknak a szociális törvényben ugyanakkor előírták, hogy helyi rendeletükben kötelességük – átmeneti veszélyhelyzet esetére – a krízissegély lehetőségét biztosítani rendkívüli települési támogatás elnevezéssel.
A települési támogatásokhoz, segélyekhez a legtöbb (mintegy 3 ezer) településen az állam forrást biztosít, így az önkormányzat nem hivatkozhat arra, hogy nincs pénze segélyezésre.
A legtöbb helyi adóbevételt beszedő 261 településnek (köztük az összes budapesti kerületnek) azonban saját forrásból kell megoldania a segélyezést, de a kevésbé gazdag önkormányzatoknak is – az adóbevételük nagyságának függvényében – részt kell vállalniuk a segélyezésből.
Az érintettek a települési támogatási formákról a helyi önkormányzati hivatalokban (Budapesten a kerületeknél), míg a járási támogatásokról az ottani ügyfélszolgálaton érdeklődhetnek.
Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár korábban azt mondta, a változtatásokkal a kormány célja az, hogy a rászorulók átláthatóbb és igazságosabb keretek között juthassanak hozzá az őket megillető támogatási formákhoz.
Közölte, a szociális támogatásokra fordított állami és önkormányzati források együttes összege nem fog csökkeni.
Véleménye szerint igazságosabb lesz a rendszer, hiszen helyben, az önkormányzatoknál jobban látják, ki a valóban rászoruló, és ki az, aki csak vissza akar élni a támogatási rendszerrel. Arra is felhívta a figyelmet, nem történhet meg, hogy egy szegényebb önkormányzat nem tud települési támogatást adni az ott élőknek.
Czibere Károly azt is mondta, bízik abban, hogy a márciusi változtatással két évtized után végre rendet tudnak tenni a támogatási rendszerben. Az államtitkár ugyanakkor jelezte azt is, hogy az átalakuló szociális ellátórendszer gyakorlati megvalósulását az Emberi Erőforrások Minisztériuma folyamatosan figyelemmel kíséri, és ha indokolt, menet közben igazítanak rajta.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top