Close

Nem tesz jót a koplalás a fekete lyukaknak

Ez a művészi animáció -

A fekete lyukaknak sem tesz jót a koplalás, s nélkülözésük az energiájukból táplálkozó csillagszerű képződmények, a kvazárok elhalványulását okozza.

A Yale Egyetem kutatói megfigyeléseiket a The Astrophysical Journal következő számában ismertetik.
A kvazárok fényes, masszív objektumok, óriási tömegű központi fekete lyukból nyerik az energiájukat, amelybe a környezetből áramlik az anyag. Amint a fekete lyuk abbahagyja a kvazár táplálását, utóbbi aktivitása megszűnik, elveszíti fényét, s „átlagos” galaxismag válik belőle. Mindeddig a kutatóknak sohasem sikerült megfigyelniük, hogyan „kapcsolja le” fényét egy kvazár – olvasható a Yale Egyetem honlapján.
A Yale Egyetem asztrofizikusai az égi egyenlítő melletti területet pásztázva fedeztek fel egy olyan kvazárt, amelynek fényessége néhány év alatt az eredeti 6-7-szeresére csökkent. Az optikai spektrumban látható erős, széles emissziós csíkok „gyengüléséből” arra következtettek, hogy az éltető gázok túl nagy távolságban vannak ahhoz, hogy a fekete lyuk beszippanthassa a táplálékot, ugyanakkor elég közel, hogy felhevítse őket a fekete lyukba áramló anyagok energiája.
„Az emissziós vonalakban megfigyelt változás elárulta, hogy a fekete lyuk +diétába+ fogott, ennek eredményeként kevesebb energiát biztosított a kvazár részére, amelynek elhalványult a fénye. A kvazárok ezreit figyeltük már meg, de még soha nem láttunk egyetlen olyat sem, amelyet +kikapcsoltak+ volna. A jelenség megfigyelése révén sok újat tudhatunk meg ezeknek az objektumoknak a természetéről, életciklusáról” – emelte ki a tanulmány társszerzője, C. Megan Urry professzor, aki nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy egy napon a kvazár ismét kifényesedik. 
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top