Close

Az LMP-nek van ötlete

A dolgozói szegénység megszüntetésére komplex törvénycsomagot dolgoz ki az LMP – közölte Szél Bernadett, a párt társelnöke vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón. Elküldés Szél Bernadett elmondta, hogyjavaslatukmunkahelyi, kereseti, lakhatásiproblémákkezeléséreis kiterjedmajd. Kiemelte, hogytöbbkulcsosadórendszerrevan szükség, amellyelszámításaikszerinta minimálbérenélők23 ezer, azátlagbértkeresők36 ezerforinttalkaphatnánaktöbbet. Emellettcéljuka zöldgazdaságbeindításais, amely- úgyvélik- mintegy 450 ezer”válságálló”, valódimegélhetéstbiztosítómunkahelyetteremtene.

Elküldés Szél Bernadett a vasárnapi előre hozott görögországi választásra utalva kiemelte: „itt az ideje az elitváltásnak a magyar politikai életben is”. Az LMP ezért is küzdeni fog 2015-ben – jegyezte meg. Az LMP társelnöke azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnöknek volt „egy nagyon rossz döntése”, az egykulcsos adórendszer bevezetése, amely az országban élők nagyjából 2 százalékának kedvez. Egyre több ember él szegénységben, a középosztály gyakorlatilag megszűnt az országban – tette hozzá. Emellett Szél Bernadett szerint Orbán Viktornak van egy „történelmi hibája” is, hogy a függőségben tartás politikáját folytatja. Az ellenzéki párt társelnöke szerint a kormányfőnek kedvez a dolgozói szegénység, „kétmillió ember nyomora”. Szél Bernadett szerint ugyanis Orbán Viktor „kedveli azokat a helyzeteket, amikor az emberek tőle függenek”, ha az emberek önálló egzisztenciával rendelkeznek, az számára „nem kedvező jövőkép”. Elküldés Ezen felül a miniszterelnök a nemzetközi politikában „egyre brutálisabb függőségbe sodorja az országot” – hangsúlyozta az ellenzéki politikus, példaként említve a keleti nyitás politikáját. Szél Bernadett szerint az LMP az egyetlen politikai erő, amely valóban képes új utakat mutatni Magyarország számára. A párt célja a munkahelyteremtés és a szociális biztonság megteremtése, de úgy, hogy „senkinek ne legyünk a kisinasa” – fogalmazott a párt társelnöke. MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top