Close

Ismét lesz Magyarország és Észak-Amerika között közvetlen légi összeköttetés

Forrás: hirhatar.com

Öt új város válik elérhetővé a március végétől fokozatosan életbe lépő nyári menetrendben a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, emellett három új légitársaság közlekedik majd a magyar fővárosba, a már itt lévők közül pedig többen sűrítik járataikatközölte a Budapest Airport az MTI-vel.

Az Air Transat Budapest-Montreal-Toronto járatnak köszönhetően ismét lesz Magyarország és Észak-Amerika között közvetlen légi összeköttetés, és elérhetővé válik a menetrend szerinti forgalomban Maastricht, Hurghada és Alghero a Wizz Air járataival.
A spanyol Vueling Rómába, a SAS Stockholmba, a Wizz Air Lisszabonba, a Ryanair Athénba indít új járatokat, valamint visszatér a spanyol Iberia egy madridi útvonallal.
Több, már itt lévő légitársaság sűríti a meglévő útvonalakon a járatok számát, ezzel a nyári menetrendi időszakban 7100-zal nő az elérhető ülőhelyek száma. Több járatot közlekedtet majd egyebek mellett a Qatar Airways, az UP by El Al, a LOT, a Germawings, a Wizz Air és a Transavia is.
Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója korábban az MTI-nek azt mondta, 2014-hez képest a forgalom 5 százalékos bővülésére számítanak a ferihegyi repülőtéren. Jelezte, hogy folyamatosan tárgyalnak a légitársaságokkal további járatok indításáról, ezek között lehet újabb transzatlanti és interkontinentális útvonal is Ázsia felé, a folyamat azonban hosszú, 2016-ban várhatóak eredmények.
A 2014-es évet a repülőtér minden eddiginél nagyobb, 9,15 milliós utasforgalommal zárta.
 
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top