Close

Csak csoportos, szervezett utakon mehetnek Mekkába a kínai zarándokok

Fotó: konfuciuszintezet.hu

A muszlim vallású kínaiak már csak államilag engedélyezett és szervezett, csoportos utakon vehetnek részt mekkai zarándoklaton.

A lépés az illetékesek szerint a korrupció, illetve a vallási szélsőségesség terjedésének megakadályozását szolgálja – számolt be az idén érvénybe lépett intézkedésről a kínai média csütörtökön.
Az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm területen több mint 13 millió muszlim él, és a szervezett zarándoklatra jelentkezők listája igen hosszú – nyilatkozta Vej Hszin-huj, az etnikai és vallási ügyek helyi hivatalának helyettes vezetője. Egyben emlékeztetett arra, hogy minden muszlim kötelessége legalább egyszer életében – ha megteheti – elvégezni a zarándoklatot.
2014-ben 14 ezer kínai zarándok járt a szaúdi Szent Mecsetnél, közülük 3200-an voltak hszincsiangiak. A kvóta nagyjából azonos minden évben, de messze alacsonyabb az igénynél – jegyezte meg Vej.
A kínai sajtóban napokkal korábban látott napvilágot a hír, miszerint az igazságügyi szervek 32 hszincsiangi hivatalnok ügyében indítottak eljárást, mivel „zarándoklatot szerveztek arra nem jogosult muszlimoknak”. Az érintettek megsértették a pártfegyelmet, megszegték a kötelességüket, kenőpénzt fogadtak el és visszaéltek a hatalmukkal. A részleteiben nem ismertetett esetek még az új rendelkezés bevezetését megelőzően történtek.
Az illetékesek hangsúlyozzák, hogy az új szabályozás előírja, a jelentkezéseket a visszaélések elkerülése érdekében nem a helyi hatóságokhoz, hanem az állami vallásügyi hivatal központjához kell benyújtani, de a neveket sorrendben tartalmazó listát csak a jelentkezők láthatják.
 
MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top