Close

Kiskerti méregkeverők

 
Sokan találkozunk azzal a problémával, hogy hiába próbáljuk kertünket vegyszerek nélkül művelni a „kedves szomszéd bácsi” hetente permetfelhőbe burkolja a kertjét, ahonnan hozzánk is átjönnek a növényvédő szerek, melyekről legtöbbször azt sem tudjuk micsoda…
 
Sajnos a lelkiismeretlen növényvédő szer kereskedő cégek előszeretettel célozzák meg a kiskerti felhasználókat olyan anyagokkal, amelyek már nagyüzemekben is betiltás előtt állnak, vagy mérgező hatásuk bizonyított.
Az egyik legnagyobb gond, hogy a marketing hatásának a magyar kertbarátok hivatalos szervezetei sem állnak ellen, így ők maguk terjesztik a káros vegyszerhasználatot.  Az országos ülésükön jelen voltam, ahol a legnagyobb magyar bio szereket forgalmazó cég előadását sokan végig sem hallgatták, mert inkább sorban álltak az egyik brutális növényvédő szereket reklámozó cég asztalánál, ahonnan minden szóróanyag perceken belül elfogyott. A leghíresebb magyar „médiakertész” is azzal kezdte az évet, hogy blogjában kemény növényvédő szerek vásárlására hívta fel követőit.
A másik probléma, hogy nem, vagy tévesen tájékoztatják a vásárlókat a növényvédő szerek hatásairól. Kevesen tudják például, hogy a glifozát tartalmú gyomirtó szerek beavatkoznak az emberi hormonháztartásba és a legújabb kutatások szerint komoly szerepük van az egyre gyakoribb autoimmun betegségek és a táplálékallergiák kialakulásában. A Green Peace tavalyi felmérése szerint minden negyedik magyar ember véréből kimutatható.
Ha ilyen anyagokat használunk közvetlen életterünkben, akkor sokkal nagyobb káros környezeti terhelésnek tesszük ki magunkat és családunkat, mintha egyszerűen csak vegyszeres élelmiszereket fogyasztanánk.
Tőlünk nyugatra ez elképzelhetetlen.   
Tisztítsuk meg mi is a környezetünket ökológiai módszerekkel!
 
Székely Gyöngyvér
bio-gazdabolt.hu
vezetője 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top