Close

„Cinecitta megmutatkozik”

A Cinecittában 1937 és 1989 között forgatott alkotásoknak állít emléket az egykori római filmgyárban szombattól látható állandó kiállítás, amely 120 produkció eredeti díszleteit és jelmezeit mutatja be.

A Cinecitta megmutatkozik című kiállítás (cinecittasimostra.it) az olasz főváros egyik jelképének számító állami filmgyár történetét mutatja be az 1937-es alapítástól a nyolcvanas évek végén történt privatizációig. A Cinecitta fénykorát lehet végigkövetni a második világháború előtti fehér-fekete filmkockákon, a háború alatti híradókon, majd az ezt követő neorealista filmeken keresztül egészen a római stúdiókban forgatott nagy amerikai produkciókig és az olasz 'dolce vita' időszakában készült alkotásokig

A nemzetközi filmtörténet olyan alkotásainak titkaiba lehet bepillantani, mint a Cinecittában 1959-ben forgatott Ben Hur

A kiállítás a legendás filmstúdióban született több ezer film egy részét eleveníti fel többek között az eredeti jelmezeken keresztül, amelyeket a filmgyárban dolgozó rendezők a mindenkori legnevesebb olasz szabóságoktól, jelmeztervezőktől rendeltek. Láthatók például a Nicoletta Ercole tervezte jelmezek, amelyek a Luchino Visconti, Federico Fellini és Francis Ford Coppola által Cinecittaban forgatott filmek számára készültek

A mostantól a filmgyár részét alkotó kiállítás a tavaly februárban megnyitott Miért Cinecitta 1937-1945? című, a filmgyár alapítását és első éveit bemutató tárlat folytatásának számít

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top