Close

Kövér: az amerikaiakon múlik a két ország viszonya

Budapest, 2014. december 14. Kövér László, az Országgyűlés elnöke évértékelő interjút ad az MTI újságírójának parlamenti dolgozószobájában 2014. december 11-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Az Országgyűlés elnöke szerint úgy javíthatók az amerikai-magyar kapcsolatok, ha az Egyesült Államok abbahagyja a Magyarországgal szemben gyakorolt, szövetségesek között merőben szokatlan és barátságtalan magatartást, valamint politikát. Kövér László az MTI-nek adott évértékelő nyilatkozatában utalt arra: tiltakozásul küldött levelet az Amerikai Egyesült Államok Szenátusa elnökének.

„Az amerikaiak nem csak Magyarországgal szemben alkalmazzák ezt a politikát. Geopolitikai játszmáikban bennünket, a cseheket, a románokat, a szlovákokat eszközként használnak és kihasználnak annak érdekében, hogy a maguk szempontjai szerint „rendet csináljanak” a frontvonal mögötti közvetlen hátországban” – jelentette ki.
Kövér László leszögezte: a helyzet rosszabb, mint amilyennek látszik, mert az amerikai külügyi döntéshozatal apparátusának középszintjén nagyon régóta vannak Magyarországnak, illetve a Fidesz-KDNP szövetségnek ellenfelei és ellenségei.
Az amerikai döntéshozók pedig, mivel egy Magyarország méretű ország a legritkább esetben üti meg ingerküszöbüket, az apparátusban bízva, az ő véleményüket sajátjukká téve kommunikálnak – mondta a házelnök, aki úgy látja: ez az apparátusi középszint az elmúlt 25 évben mindig negatív környezetet igyekezett teremteni, amikor polgári erők voltak kormányon Magyarországon.
„Talán a hangvétel most szokatlanabb, irracionálisabb, mint korábban volt. El tudjuk viselni a szeretetlenséget, de szövetségesként legalább a korrekt álláspontra igényt tartunk Amerikától” – tette hozzá a politikus. Kövér László kijelentette: „Nem a mi kezünkben van a kulcs a kétoldalú viszony normalizálásához”.
Kövér László a kormánypártok népszerűségvesztését figyelmeztető jelnek nevezte, amellyel foglalkozni kell, de „pánikra semmi ok”, mivel a parlamentáris demokrácia törvényszerűsége a közvélemény ciklikus változása. A közvélemény-kutatások adatai két választás között „vajmi keveset használhatók”, azokból nem lehet következtetéseket levonni a következő választásra nézve. Ezeket a számokat csak a voksolás előtti évben szabad komolyabban értékelni – mondta.
Az okokat firtató kérdésre azzal felelt, hogy elmúlt a kampány, amelyben a Fidesz-KDNP pártszövetség folyamatosan fenn tudta tartani a kommunikációs kezdeményező pozícióját.
„Most, hogy túl vagyunk a választásokon, és mindenkinek a kormányzati munkára kell összpontosítania – amely során követtünk el elkerülhető hibákat és hoztunk népszerűtlen, de szükségszerű döntéseket is -, sokkal nagyobb teret kapnak az ellenzéki és országon kívüli politikai erők, amelyek kitűzték a célt a 2018-as választásokra: a Fidesz ne tudja, vagy legalábbis egyedül ne tudja folytatni a kormányzást” – jelentette ki Kövér László.
A házelnök, habár elmondása szerint a maga részéről inkább befelé, s az érintetteknek személyesen szereti elmondani a véleményét, úgy vélekedett: nem volt haszontalan Pokorni Zoltán fideszes alelnök önkorlátozásra intő, az „urizálást” elutasító megszólalása, mert érzékeltette a párttal szimpatizáló, de a népszerűségvesztés miatt riadalmat érzőkkel, hogy „nem vesztettük el teljesen az eszünket és a talajt a lábunk alól”.
Érdemes lenne ugyanakkor arról is higgadtan, nyugodtan beszélni, hogy 25 évvel a „félresikerült” rendszerváltozás után miért ítéli meg úgy a közvélemény, hogy tehetőssé lenni eleve csak tisztességtelenül lehet. „Vetem fel ezt úgy, hogy politikus létemre nem tartozom azon kisebbségbe, amely vagyonokat halmozott fel” – mondta.
Arra a kérdésre, hogy mi lesz, ha a Fidesz a veszprémi időközi választások nyomán elveszíti kétharmados többségét, Kövér László kijelentette: „semmi nem lesz, legfeljebb nagy csinnadratta, tűzijáték, petárdadurrogtatás és az amerikai ügyvivő a demokrácia győzelméről fog beszélni. Aztán a karaván megy tovább, merthogy a kétharmadnak ebben a parlamenti ciklusban semmilyen jelentősége nincsen”. Mindez nem jelenti azt, hogy ne vennék nagyon is komolyan a veszprémi időközi választást, amelyet jó esélyük van megnyerni.
A kétharmados többség kényelmet biztosít a kormányzó erőknek, hogy ha baj van, akkor tudjanak önállóan, „mindenféle elvtelen kompromisszum megkötése nélkül, meggyőződésük szerint” cselekedni – közölte az Országgyűlés elnöke. Hozzátette: ha a „gondviseléstől” másodszor is megkapták a kétharmados többségi kormányzás lehetőségét, akkor azt igyekeznek is megtartani.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top