Close

Halálesetek miatt leállították az influenzaoltást az olaszországi Lombardiában

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:
Róma – Három idős ember halála miatt péntektől leállították az influenza elleni védőoltást az észak-olaszországi Lombardiában.

A halálesetek Molise tartományban és Szicília szigetén történtek. Az influenzaoltás után meghalt személyek mindegyike 68 évnél idősebb volt, és más betegségben is szenvedtek – közölte az olasz egészségügyi minisztérium. Novemberben oltották be őket vagy kórházban vagy háziorvosnál. Egy szintén influenza ellen beoltott negyedik idős személyt súlyos állapotban kórházban ápolnak. 

 
Az érintett személyeknek beadott oltóanyagot tartalmazó tételeket bevonták, és Lombardiában az esetek kivizsgálásáig felfüggesztették az influenza elleni oltást. 
Az egyik ismert olasz gyógyszergyártó cég 1977 óta használt, Olaszországban gyártott oltóanyagáról van szó. Évente több millió, 65 év feletti személyt oltanak be vele. Olaszországban évente nyolcezren halnak meg influenzában úgy, hogy előtte nem oltatták be magukat – közölte a gyógyszercég.       
 
Mikor érdemes beadatni az Influenza elleni védőoltást?
A legjobb kora ősszel beadatni a védőoltást, mivel a védettség kialakulásához szükség van két-három hétre. Ez azért is célszerű, mert a hideg idő beköszöntével, sokan elkapnak valamilyen fertőzést, náthavírust, stb., és ez lehetetlenné teszi az oltóanyag beadását. Szeptember és október a védőoltás beadásának legideálisabb időszaka. Az oltást évente újra be kell adatni. Idejében oltassa be magát, aki biztos védettséget szeretne a vírusokkal szemben! 
Miért hasznos a védőoltás?
AZ INFLUENZA influenza vagy egyszerű nátha? Az influenza szövődményei egytől egyig súlyos, életveszélyes betegségek, ezért már az influenza tüneteinek első jelentkezésekor érdemes megkezdeni a kezelést.
Ismerje meg a tüneteket!
A náthát és az influenzát is vírusfertőzés okozza, de az influenza lefutása sokkal súlyosabb, mint egy banális nátháé. Szokatlanul magas láz, fejfájás és gyengeségérzet az influenza velejárói. Ami igazán veszélyessé teszi az influenzát, az az, hogy a vírus képes évről évre változni, mintha mindig új ruhát öltene. Így immunrendszerünknek újra és újra meg kell birkóznia vele. A vírus ráadásul igen fertőzőképes, és gyorsan terjed a szervezetben. Szövődménye lehet arcüreggyulladás, bronchitis és a legnagyobb veszélyt jelentő tüdőgyulladás. Ezek miatt a szövődmények miatt lehet az influenza életveszélyes is.
Kinek érdemes beadatnia az oltást?
Főleg az időseknek, a krónikus betegeknek és a munkájuk során sokakkal kapcsolatba kerülő embereknek ajánlott a védőoltást beadatni. Minden 60 év fölötti személynek, mivel az életkor előrehaladtával gyengül az immunrendszer. Azoknak a gyerekeknek és felnőtteknek, akiknek van valamilyen alapbetegségük: szív- és érrendszeri betegségek (például magas vérnyomás, érelmeszesedés, szívkoszorúér betegség) krónikus tüdőbetegség, COPD, asztma, krónikus neurológiai betegség (pl. szklerózis multiplex), anyagcserezavar (pl. diabétesz, máj- és vesebetegségek).
Ajánlott beadatni a védőoltást HIV-fertőzötteknek, leukémiás betegeknek és szervátültetésen átesett pácienseknek. Kórházi dolgozóknak, idősek otthonában dolgozó ápolóknak, orvosoknak. Kismamáknak is javasolt az oltás, illetve azoknak, akik babát terveznek. Azoknak az embereknek, akik rendszeresen nagyobb közösségekkel érintkeznek, és emiatt nagyobb veszélynek vannak kitéve, valamint megfertőzhetnek másokat: tanárok, buszsofőrök, áruházi dolgozók, egészségügyi dolgozók. Célszerű továbbá beadatni az oltást akkor is, ha külföldre utazik. (Az ázsiai országokból ismert madárinfluenza vírussal szemben az oltás nem nyújt védettséget, mégis ajánlott beadatni, ha ezekbe az országokba utazunk.)
Mi a teendő, ha jelentkeznek az influenza tünetei, de nem adattuk be a védőoltást?
Ma még kevés gyógyszer áll rendelkezésünkre a betegség kezelésében. A neuramidáz-gátló blokkolja a neuramidáz enzimet, aminek fontos szerepe van az influenzavírus terjedésében. A gyógyszer alkalmazását az első tünetek jelentkezése után a lehető leghamarabb, legfeljebb 48 órán belül meg kell kezdeni. A szer enyhíti a tüneteket és segít a betegség gyorsabb leküzdésében.
Gyerekeknek is beadható a védőoltás?
A legfontosabb, hogy a szülők oltassák be magukat, és a kisbaba vagy a nagyobb gyermek ne kaphassa el tőlük a fertőzést. Hat hónapos kor előtt nem adható be az oltás. Gyermekeket 6-35 hónapos kor között speciálisan gyermekeknek készült vakcinával lehet, sőt ajánlott oltani, 3 és 12 éves kor között a hazai vakcina fél adagja vagy speciálisan gyermekek számára készített oltóanyag adása javasolt.
A védőoltás ellenére is elkapható az influenza. A védőoltás általában nagyon jól tolerálható. A tűszúrás helyén enyhébb elváltozás, hőemelkedés, levertség vagy gyomor-bélrendszeri panaszok jelentkezhetnek. Az orvosi rendelőkben a betegektől könnyen el lehet kapni a különféle cseppfertőzéssel terjedő betegségeket, ezt sokan tévesen az oltás mellékhatásának tudják be. Forrás: MTI / http://www.webbeteg.hu
Ki-ki eldöntheti, hogy minek a kockázatát vállalja, az influenza vírusét vagy az oltás kockázatát! 
  

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top