Close

Obama aláírta a bevándorlásügyi intézkedéseket

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti:
Barack Obama amerikai elnök pénteken aláírt két elnöki memorandumot, amelyek végeredményben törvényes státust és munkavállalási engedélyt biztosítanak az Egyesült Államokban csaknem 5 millió illegális bevándorló számára.

A Las Vegasba történt leszállást követően, az elnöki különgép fedélzetén jóváhagyott memorandumok közül az első – a Fehér Ház tájékoztatása szerint – arról rendelkezik, hogy az érintett kormányhivatalok dogozzanak ki javaslatokat a vízumrendszer tökéletesítésére annak érdekében, hogy az hatékonyabban legyen képes felhasználni a kormányzati forrásokat, kizárja a csalás lehetőségét és csökkentse a munkaadókra és munkavállalókra nehezedő terheket. Az erre vonatkozó indítványokat az érintett szerveknek 120 napon belül kell majd előterjeszteniük.
A második memorandum egy, az „új amerikaiak” ügyében illetékes fehér házi munkacsoport felállításáról rendelkezik, amelynek feladata, hogy javítsa az ennek a társadalmi csoportnak való segítségnyújtást „a gazdasághoz és közösségeikhez való teljes körű hozzájárulásukban”.
Ez a testület koordinálja majd a különböző kormányzati szervek munkáját és támogatja az „új amerikaiak” polgári, gazdasági és nyelvi integrációjának felerősítését célzó stratégia kidolgozására irányuló állami és a helyi szintű erőfeszítéseket. A munkacsoportnak szintén 120 nap áll rendelkezésére ajánlásainak kidolgozására.
„Továbbra is együtt dolgozunk majd a kongresszus tagjaival azért, hogy egy állandó reform megvalósulhasson” – jelentette ki az elnök Las Vegasban, ahol az Egyesült Államokban a legnagyobb számban élnek érvényes tartózkodási iratokkal nem rendelkező bevándorlók.
„De amíg el nem jön az a nap, vannak olyan intézkedések, amelyeket a joghatóságom szerint meghozhatok, és amelyek segítenek méltányosabbá és igazságosabbá tenni a bevándorlásügyi rendszerünket, és ma reggel meghoztam az első ilyen intézkedéseket” – mondta.
Az elnök a De Sol Középiskolában szólalt fel, ahol 2013-ban már beszélt a bevándorlásügy átalakításának szükségességéről. Obama azzal vádolta a képviselőházi republikánus vezetést, hogy az még csak szavazásra sem kíván bocsátani egy olyan törvényt, amely kísérletet tenne a probléma rendezésére.
Egy közbekiabálásra, miszerint a terve nem mindenki helyzetét oldja meg, az elnök kijelentette, hogy intézkedései csak az első lépést jelentik és sok még a tennivaló.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top