Close

Egy nehéz nap éjszakája – Felújított Beatles-film a mozikban

Budapest, 2014. október 29., szerda (MTI) – Csütörtöktől játsszák a magyarországi mozik Richard Lester Egy nehéz nap éjszakája című filmjének felújított változatát. A népszerűsége csúcsán lévő Beatles egy napját bemutató alkotást 1964-es premierjének ötvenedik évfordulójára újították fel digitálisan.

A történet lényegét kiválóan foglalta össze Geoffrey Stokes a rock történetét bemutató, Rock of Ages című könyvében. „Tempós áldokumentumfilm, amely egyetlen kérdésre van kihegyezve: sikerül-e a srácoknak életük egy átlagos napján keresztülverekedniük magukat a sajtókonferencián, az üldöző rajongókon, az őket rossz szemmel néző felnőtteken; miként telik idejük az őrült játékosság és a néha rájuk törő bizonytalanságérzés közepette.” 

 
A Beatles főszereplésével a hatvanas években négy mozifilm készült, közülük az Egy nehéz nap éjszakája (A Hard Day’s Night) volt az első. A fekete-fehér mozi rendezője egy amerikai filmes, Richard Lester volt, aki 1953-ban költözött át Angliába, ahol Peter Sellers színész vicces produkcióinak televíziós átültetésével szerzett ismertséget. Az idén 82 éves Lester rendezte 1965-ben a Help! című Beatles-filmet is, az 1967-ben John Lennon főszereplésével készült Hogyan nyertem meg a háborút című mozit, Paul McCartney 1991-es koncertfilmjét, a Get Backet, és például a Superman-történet két folytatását is.
„A rendező tisztában volt vele, hogy nem vagyunk színészek, és ezt mi is tudtuk. Így hát szinte lesből kellett elkapnia minket, amikor lazák vagyunk” – idézte fel később John Lennon, ahogy az Bob Spitz A Beatles teljes története című könyvében olvasható (Európa Könyvkiadó, 2008).
A filmet hét hétig forgatták, John Lennon, Paul McCartney, George Harrison és Ringo Starr mellett főszerepet játszik Wilfrid Brumbell ír színész is, aki McCartney képzeletbeli nagypapáját alakítja. Egy-egy rövid snittben feltűnik Pattie Boyd modell, akit George Harrison a forgatáson ismert meg és később feleségül is vett, valamint a fiatal Phil Collins, a Genesis későbbi dobosa is. 

Az Egy nehéz nap éjszakáját 1964. július 6-án mutatták be Londonban. A szocialista blokk országaiba jóval később kerülhetett, a magyarországi premier csak 1968-ban volt, ennek ellenére óriási Beatles-lázat okozott.
A film két Oscar-jelölést kapott: Alun Owen a forgatókönyvért, George Martin pedig a zenei adaptációért. A vígjátékot a Brit Filmintézet később a 20. század száz legjobb filmje közé választotta. A zenés mozihoz kapcsolódó album, az A Hard Day’s Night a Beatles harmadik lemeze volt, és az első, amelyen kizárólag saját szerzemények, egytől egyig Lennon-McCartney-kompozíciók szerepelnek, köztük olyan megaslágerek, mint a címadó A Hard Day’s Night, az I Should Have Known Better, az If I Fell vagy a Can’t Buy Me Love. A lemezt minden idők 25 legjobb filmzenéje közé válogatta az amerikai Rolling Stone magazin. 
 
Az Egy nehéz nap éjszakáját a bemutató 50. évfordulója tiszteletére digitálisan felújították: kitűnő minőségű képpel és újrakevert, 5.1 térhatású hanggal világszerte újra mozivásznon látható. A hangkeverést Giles Martin, a Beatles-producer George Martin fia végezte a legendás Abbey Road Stúdióban.
A Pannonia Entertainment forgalmazásában csütörtöktől Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban és országszerte 14 további moziban láthatják a nézők a film felújított változatát. A vidéki helyszínek között van Balatonfüred, Debrecen, Eger, Hévíz, Jászberény, Kecskemét, Miskolc, Poroszló, Salgótarján, Szeged, Szentgotthárd, Szolnok, Szombathely és Tapolca.
MTI 
   

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top