Close

Így módosítják az internetadót

Rogán Antal hétfőn újságírók előtt jelentette be, hogy  benyújtották a parlamentnek azt a módosító indítványt, amelyben javasolják, hogy az adatforgalomra kivetett távközlési adó felső korlátja magánszemélyeknél havi 700 forint, üzleti előfizetéseknél pedig havi 5 ezer forint legyen.


„Azt gondoljuk, hogy ezeket az adótételeket a távközlési szolgáltatók saját profitjuk terhére ki tudják fizetni” – fejtette ki a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője, aki hangsúlyozta, hogy az adótörvény-javaslathoz benyújtott indítványuk egyértelműen kimondja azt is, hogy az adó alanya a távközlési szolgáltató, nem pedig az előfizető.
A politikus elmondta: azt is javasolják a kabinetnek, hogy a távközlési adó adatforgalomra kivetett részéből származó bevételeket a jelentős részben európai uniós forrásból megvalósuló, a szélessávú internet kiterjesztésére irányuló program önrészeként használják fel.Kérdésre hozzátette, „teljes egészében kacsa” az a hír, hogy a rendvédelmi dolgozók fizetésemelésére menne az internetadóból származó bevétel. Rogán tájékoztatása szerint az adótörvény-javaslatról november 18-án dönthet az Országgyűlés.
A Portfolio.hu online gazdasági hírportál szerint a 700 forintos egységes felső korlát bevezetése esetén a korábbi kalkulációi szerint 28,1 milliárd forintnyi bevétel folyhat be az internetadóból. A most beterjesztett, két különböző felső korlát átírja ezt a számot. Azt azonban nem lehet pontosan megmondani, hogy mennyivel lesz magasabb a 28,1 milliárd forintra becsült bevételnél a tényleges összeg, mivel az internet-előfizetők magánszemélyek és vállalatok közötti megoszlását nem ismerjük. A gazdasági portál szerint elképzelhető, hogy több tízmilliárd forintról van szó.

 

 

A fotó illusztráció.

MTI, index.hu, portfolio.hu nyomán Hegedűs Gyula Balázs

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top