Close

Womex – Balog Zoltán átvette a világzenei vásár stafétáját

Kultúra-zene-fesztivál-diplomácia-Spanyolország-Magyarország. Santiago de Compostela, 2014. október 24., péntek (MTI) – Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken Spanyolországban, Santiago de Compostelában átvette a World Music Expo (Womex), a világzene első számú nemzetközi eseménye stafétáját. Budapest 2015 októberében lesz házigazdája a vásárnak.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
„Kelet-Közép-Európában még sohasem rendeztek Womexet, ezért is óriási a jelentősége annak, hogy Budapest lesz a házigazda, hiszen egy egész térség mutatkozhat be. A Kárpát-medence népzenéje hihetetlenül gazdag és sokszínű, a Womexen meg tudjuk mutatni a Magyarországon élő 13 nemzetiség, köztük a romák archaikus, autentikus muzsikáját vagy a Balkán világzenéjét is” – mondta Balog Zoltán Santiago de Compostelából telefonon az MTI-nek.
A tárcavezető a galiciai városban arról adott tájékoztatást, hogy reményei szerint például a Magyarországgal szomszédos Ukrajnából is érkezni fognak előadók a budapesti Womexre, ukránok, ruszinok, magyarok, szlávok egyaránt.
Balog Zoltán hangsúlyozta, hogy az autentikus, archaikus, ugyanakkor 21. századi zene számít ma igazán világzenének, amely szoros kapcsolatban van a nemzeti, a népi gyökerekkel. 
Budapesten 2015. október 21-től 25-ig rendezik meg a World Music Expót, a helyszín a Művészetek Palotája és a Millenáris Park lesz. A Womexet 1995 óta rendezik meg évente, az eddigi helyszínek között volt Berlin, Brüsszel, Marseille, Stockholm, Koppenhága, Rotterdam, Essen, Newcastle, Sevilla, Szaloniki és Cardiff is, idén Santiago de Compostela.
A jövő évi magyar rendezés előzményeként 2008-ban a Muzsikás együttes kapta a Womex életműdíját, 2011-ben Koppenhágában a nyitóünnepségen magyar előadók mutatkozhattak be, amit pályázat útján ítéltek oda. Utóbbi szervezője a Hangvető Zenei Terjesztő Társulás Kft. volt, amely a jövő évi Womexet is lebonyolítja.
Ez a jó kultúrdiplomáciának köszönhető, a Hangvető, amely magánvállalkozás, remek pályázatot készített. A kormány garanciát vállalt a rendezésre, és ehhez nagyon komoly anyagi eszközöket biztosít: 210 millió forint vissza nem térítendő, illetve 260 millió forint visszatérítendő támogatást. Ez jelentősebb összeg, mint amelyet az idei szervezők kaptak a helyi kormánytól. Az előkészületekre, a pályázatra már biztosítottunk 83 millió forintot” – sorolta az emberi erőforrások minisztere.
Balog Zoltán kitért arra, hogy a Womex megrendezése idegenforgalmi szempontból is nagy lehetőséget jelent Magyarország számára. Cardiffban 2013-ban 12 ezer vendégéjszakát regisztráltak az expo idején, idén Santiago de Compostelában, amely évszázadok óta fontos zarándokút végállomása is, ezt 10 százalékkal sikerült növelni. A Womex kiemelten fontos szakmai találkozója a világzenének, egyszerre kongresszus, fesztivál és vásár, száz országból érkeznek küldöttek, több mint háromezer szakember és kiállító van jelen, ötszáz lemezkiadó, mintegy háromszáz újságíró, öt nap alatt hetven koncertet hallhat a közönség 450 zenész részvételével. 

„A magyar zenészeknek nagy lehetőség a Womex, hogy berobbanjanak a nemzetközi szakmai köztudatba, másrészt olyan világzenei produkciók lesznek láthatók jövőre Budapesten, amelyeket egyébként soha nem láthatnánk” – fűzte hozzá Balog Zoltán.
A Santiago de Compostela-i Womexen szombaton lép fel a Söndörgő együttes, amelynek Tamburocket Hungarian Fireworks című lemeze az első helyre került a World Music Charts Europe világzenei toplista októberi összesítésében.
„Ez óriási siker, természetesen magam is megnézem a koncertet. Külön öröm, hogy az európai világzenei listán Lajkó Félix Mező című lemezének tavaly augusztusi első helye után újra magyar szereplő áll az élen. Meg kell említeni azt is, hogy a Fonó Budai Zeneház, amely szintén képviselteti magát Santiago de Compostelában, 2013-ban a 12. lett a világzenei kiadók év végi listáján. A magyar nyelvet kevesen értik, de a zenénket igen, ez a magunk megmutatásában nagyon fontos eszköz” – mondta Balog Zoltán az MTI-nek.
Az emberi erőforrások minisztere pénteken kétoldalú egyeztetést folytatott Alberto Nunez Feijóo galiciai tartományi elnökkel.
 
 
MTI 
   

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top