Close

Önkormányzat 2014 – Meg kell ismételni a polgármester-választást Ózdon

Ózd, 2014. október 20. Janiczak Dávid beszél, mellette Egyed Zsolt jobbikos országgyűlési képviselő (j2) és Volner János, a Jobbik alelnöke, parlamenti képviselő (j) a civilek által szervezett szimpátiatüntetésen Ózdon 2014. október 20-án. Janiczak Dávid, a Jobbik polgármesterjelöltje a választás azóta megsemmisített eredménye szerint a legtöbb szavazatot kapta. A területi választási iroda döntése értelmében meg kell ismételni a polgármester-választást Ózdon. A Jobbik bíróságon támadta meg a határozatot. MTI Fotó: Vajda János

Helyben hagyta a Debreceni Ítélőtábla a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei területi választási bizottság (tvb) pénteki döntését, így meg kell ismételni a polgármester-választást Ózdon – tájékoztatta Fórizs Ildikó, a táblabíróság szóvivője szerdán az MTI-t.


Kovács János, a területi választási iroda (tvi) vezetője korábban azt közölte az MTI-vel, hogy Fürjes Pál (Fidesz-KDNP) korábbi polgármester támadta meg a helyi választási bizottság eredménymegállapító határozatát, ennek helyt adva rendelték el a választás megismétlését.
A tvb honlapján megtalálható határozat szerint Fürjes Pál azt kifogásolta, hogy öttel kevesebb lebélyegezetlen és lebélyegezett szavazólapot találtak az urnákban, mint amennyien részt vettek a választáson az eredményjegyzőkönyv szerint, a Fidesz-KDNP-s szavazóköri delegáltak jogszabálysértést észleltek a szavavazatok megszámlálásakor, valamint tanúk igazolták, hogy volt jelölt, aki anyagi ellenszolgáltatást ígért és adott a választópolgároknak.
A határozat szerint a fellebbezés, és az ahhoz csatolt bizonytékok összességükben megalapozzák az ózdi polgármester-választás eredményének megsemmisítését, és a választási eljárás szavazás részének megismételtetését.
A tvb döntésére reagálva a Jobbik korábban azt közölte az MTI-vel, hogy a határozat „utólag megkonstruált dokumentumokon, hamis vallomásokon alapul”.

Janiczak Dávid (Jobbik) – aki a választás azóta megsemmisített eredménye szerint a legtöbb szavazatot kapta, valamivel több min fél százalékkal megelőzve Fürjes Pált – hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, bármi legyen is az ítélőtábla döntése, le tudjuk győzni a Fidesz-KDNP aljas munkát végző pártszövetségét”.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top