Close

Ernyő nélküli esernyőt fejlesztenek kínai feltalálók

Sanghaj, 2014. október 20., hétfő (MTI) – Már piacra kerülése előtt rendkívüli népszerűségnek örvend a víztaszító, mindössze nyéllel rendelkező „láthatatlan esernyő”, amelyet egy kínai feltalálókból álló csoport gondolt ki az eső elleni védekezés új eszközéül.

Az Air Umbrella, vagyis levegőesernyő már nevében is utal a készülék működési mechanizmusára. A mindössze nyéllel rendelkező eszköz ugyanis a nyél tetején lévő lyukakból kifújt levegő segítségével tartja hordozóját szárazon: levegő kipréselésével egyfajta erőtér képződik, eltaszítva az esőcseppeket. 
Az Air Umbrella három típusban lesz kapható, várhatóan a jövő év végétől. A legkisebb, kifejezetten nőknek fejlesztett változat 30 centiméteres, 500 grammot nyom, eleme pedig 15 perces használatot tesz lehetővé. A hagyományos változat 50 centiméter hosszú, 800 grammot nyom és félórás esőtaszítást garantál. A harmadik típus különlegessége, hogy változtatható, 50-ről akár 80 centiméterig kitolható nagyságú, 850 grammos, eleme fél óráig tart ki. 
Az amerikai közösségi finanszírozási platformon, a Kickstarteren népszerűsített esernyő feltalálói szerint egyelőre kutatás-fejlesztési fázisban van, az ötlet ugyanakkor a jelek szerint már számos érdeklődőt megnyert magának. Az eredetileg 10 ezer dolláros felajánlásért a Kickstarterre feltett projektet hétfőig már csaknem 700 ember több mint 80 ezer dollárral támogatta. A végső fejlesztések további 10 hónapot vesznek igénybe, a legelső darabok így 2015 végén várhatók – jósolják a kelet-kínai Nanking városából származó fejlesztők.
MTI 
   

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top