Close

Színházak éjszakája – 27 színház rendhagyó programmal jelentkezik szombaton

Budapest, 2014. szeptember 19., péntek (MTI) – Huszonhét színház várja rendhagyó programmal a közönséget szombaton déltől vasárnap hajnalig a budapesti Színházak éjszakáján, amelyen egyetlen karszalaggal mintegy 300 esemény közül válogathatnak a nézők. 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Tarlós István főpolgármester a programsorozatot beharangozó pénteki sajtótájékoztatóján kiemelte: a kezdeményezés lényege, hogy a szakma képviselői egy, a szokásostól eltérő színházi estét produkáljanak, amelyen a közönség betekinthet a kulisszák mögé, interaktív programokon vehet részt.
Felidézte, hogy az immár harmadik alkalommal megrendezett programsorozat a Katona József Színház vezetőségének ötlete volt, lebonyolítását pedig a Radnóti Színház vállalta, sikerrel. Az önkormányzat rögtön a kezdeményezés mögé állt – tette hozzá a főpolgármester.
Az első Színházak éjszakája után kiderült, hogy a kezdeményezésre van kereslet, 2013-ban a látogatószám már 14 ezer volt, idén pedig a bejelentkezők száma megduplázódott – mondta, hozzátéve, hogy már nemcsak a fővárosi fenntartású színházak, hanem magántársulatok és állami fenntartású intézmények is részt vesznek az akcióban.
A Színházak éjszakája mögött támogatólag továbbra is ott áll a fővárosi önkormányzat és a főváros vezetése, ahogyan a főváros kulturális élete mögött is, „amit mi más módon képzelünk el színesnek mint korábban” – fogalmazott, hozzátéve: minden „elfogadható, befogadható és tolerálható árnyalatnak” meg kell jelennie, és nem pedig egy szín számos árnyalatának. „Ez az igazi sokszínűség” – hangsúlyozta.
    Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója, a rendezvény ötletgazdája elmondta: régóta gondolja, hogy egy színház egyedül már nem tudja elég erőteljesen bevonzani a nézőt, ezért jó, ha a többi színházzal közösen dolgozik valamilyen projekten. A Színházak éjszakája olyan esemény, amellyel minden színház bővítheti saját közönségét.
    Hozzátette, hogy a korábban tavasszal megrendezett eseményt most először tartják ősszel, és másnapja, szeptember 21. a magyar dráma napja, így a Színházak éjszakáján az új magyar drámára is fel lehet hívni a figyelmet.
Kiemelte: az esemény fontos kommunikációs lehetőség a színházaknak egy olyan időszakban, amikor – a törvényi változások miatt – a színházak gazdálkodásának egyik alappillérét jelentő TAO-támogatás drasztikus csökkenéséről hallani. Fontos megmutatkozási lehetőség a színészeknek, amikor elvétve és esetlegesen készülnek az előadásokról tévéfelvételek és a törzsközönségen kívül nem ismerik őket.
Kiemelte: a világ minden táján irigylik a budapesti gazdag színházi életet. Mint mondta, az eseményhez most csatlakozó színházakkal a nézők teljesebb képet kaphatnak a város színházi életéről.
Őze Áron, a Magyar Színház igazgatója a 16 újonnan csatlakozó színház nevében szólva hangsúlyozta: „az üres színház halott”. „Éltessük, legyen mindig egy olyan hely, ahol jobb lenni, mint máshol, ahol a nézőkkel együtt túl lehet élni mindent, és ebben a közös játékban úgy telik el az életünkből két-két és fél óra, hogy viszünk valamit magunkkal, valamit, amitől azt mondhatjuk, hogy élünk” – fogalmazott, hozzátéve: a Színházak éjszakája kiváló alkalom arra, hogy játszani hívjuk egymást.
Ókovács Szilveszter, az eseményhez szintén idén csatlakozó Magyar Állami Operaház vezetője elmondta: a Színházak éjszakájára Donizetti egyfelvonásosával, A csengő című művel és Gian-Carlo Menotti A telefon című operájával készülnek, emellett két erdélyi humorista, a Szomszédnéni Produkciós Iroda vezeti végig az épületen a nézőket.
Komáromi György, a Színházak éjszakája projektvezetője az MTI-nek hangsúlyozta: arra ösztönzik a nézőket, hogy több színházba is ellátogassanak a programsorozat idején. Hozzátette, hogy a tavalyi mintegy 7500 karszalag után idén várhatóan 8500-9000 fogy majd, és a színházakban tavaly regisztrált 14 ezer látogatás után idén 25 ezret várnak.

MTI 
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top