Close

A Nemzeti Eszközkezelő 22 593 ingatlan felajánlást fogadott be eddig

A Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. 2012. január 1-jei indulásától 2014. augusztus 31-ig 22 593 ingatlan felajánlást fogadott be, amivel mintegy 102 ezer ember lakhatását tette lehetővé – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.

 
Közleményük szerint az állam részére felajánlott ingatlanok száma az év végére nagy valószínűséggel eléri az eredetileg célul kitűzött 25 ezret, ezzel mintegy 110 ezer ember lakhatása rendeződik megnyugtató módon. 
Az eszközkezelőnek felajánlott ingatlanok többsége a keleti országrészben, azon belül is Borsod-Abaúj-Zemplén (2387) és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (2210) található, de jelentős számú ingatlan található Pest megyében (1779) is. 
A NET szerint a program hatékonyságát mutatja, hogy minden abban felhasznált költségvetési forint 2,16 forint hitelintézeti követelést vált ki. Az indulás óta felhasznált 39,5 milliárd forint költségvetési forrás eddig összesen 85,3 milliárd forint jelzáloghitel-tartozásból fakadó hitelintézeti követelést szüntetett meg. A NET-programba bekerült hiteladósok átlagosan 8 millió forint jelzáloghitel tartozás visszafizetése alól mentesülnek. 
A felajánlott ingatlanok átlagos forgalmi értéke a jelzálog-hitelszerződés megkötésekor 8 millió forint volt, az ebből számított, NET által fizetendő átlagos vételár 3,6 millió forint körül alakult. 
A bérlők méltányos, az ingatlanok eredeti forgalmi értékéből jogszabály alapján kiszámított lakbért fizetnek. A NET-programba 2014. augusztus 31-ig bekerült családok jelenleg átlagosan 9800 forint bérleti díjat fizetnek lakhatásukért – közölte az eszközkezelő.
A NET-program a legnehezebb helyzetű hiteladósokon segít, célja a szociálisan rászoruló, forint- vagy devizaalapú jelzáloghitelüket fizetni nem tudó családok lakhatásának hosszú távú megoldása. A programhoz csatlakozók egyrészt mentesülnek a jelzáloghitel szerződésből fakadó tartozásuk visszafizetése alól, másrészt méltányos bérleti díj ellenében határozatlan ideig használhatják az államnak megvételre felajánlott ingatlant – írta közleményében az eszközkezelő társaság. 
A NET a jövőben – az állam nevében és javára – életjáradékot nyújtó cégeket is vásárolhat a parlamentnek pénteken benyújtott pénzügyi csomag szerint. A Nemzeti Eszközkezelő az életjáradékot nyújtó cég helyébe lép úgy, hogy a jövőben ő fizeti az életjáradékot, viszont megszerzi a lakások tulajdonjogát.
Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top