Close

A kulturális örökség napjai – Programok Győr-Moson-Sopron megyében

Győrben, Sopronban és Lébényben a historizmus építészete kerül a középpontba, Sopronkövesden pedig az épített örökség mellett a szellemi örökséget is bemutatják hétvégén, a kulturális örökség napjain.
A Győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum vasárnapi programján a historikus és szecessziós stílusban épült győri zsinagógával ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
Méhes Zsuzsa, a múzeum kommunikációs munkatársa az MTI-nek felidézte, hogy a Benkó Károly pesti építész tervei alapján épült zsinagógát 1870. szeptember 15-én avatták fel. A 2006 nyarára eredeti állapotának megfelelően felújított épületben idősebb Vasilescu János művészettörténeti gyűjteménye kapott helyet, amelynek nagyobb részét Ország Lili festő, grafikus és bábtervező művei alkotják, emellett az 1960-70-es évek és a 20. század eleji avantgárd törekvéseket is bemutatja a gyűjtemény.

Méhes Zsuzsa hozzátette: a kulturális örökség napjaihoz kapcsolódik az Ars Sacra Fesztivál egyhetes programsorozata is, amelynek keretében szombaton rendezik meg a Nyitott templomok napját. Győrben a Szent Orsolya Rend Szent Anna-templomának művészeti értékeit mutatják be.

Sopronban a Storno család egykori Bécsi utcai műtermének kapuját nyitják meg, amely Magyarországon az egyetlen érintetlenül maradt historizáló műterem – közölte a Soproni Múzeum kommunikációs munkatársa az MTI-vel. Szabadhegyi Zita elmondta, hogy Storno Ferenc 1888-ban nyitotta a műtermet, amelyet idősebb fiával, ifjabb Storno Ferenccel tervezett és kivitelezett német neoreneszánsz stílusban.

Vasárnap Polgári históriák címmel rendhagyó tárlatvezetés indul a Storno-gyűjteményben, ahol a múzeum Ars Historica Társulatának tagjai rövid, párbeszédes jelenetekkel keltik életre a Storno család mindennapjait 1896-ból. Storno Ferenc a 18-19. század fordulóján élt restaurátor, festő és műgyűjtő volt. Egykori gyűjteményét bútorok, festmények és használati tárgyak alkotják – tette hozzá Szabadhegyi Zita.

Sopronban szombaton dél és 14 óra között kinyitja kapuját a Múzeumkertben lévő evangélikus sírkőtár is, ahol a mintegy ötven sírkő a 16-17. század művészetét idézi meg.

Lébényben a Pálos rendházba várják szombaton és vasárnap a látogatókat. Az épületet a 18. században építették és a fellelhető dokumentumok szerint az akkori mezőváros plébániája működhetett ott – mondta az MTI-nek a lébényi Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér vezetője.
Szilágyi Dániel felidézte, hogy a rendházat a 20. század második felében termelőszövetkezeti (TSZ) raktárnak, majd irodának használták. Az épület azóta leromlott, a lébényi önkormányzat 2013-ban vásárolta meg, hogy megmaradhasson. Jelenleg a tetőt újítják fel.

Sopronkövesden „közösségi élmény” mottóval nemcsak az épített, hanem a szellemi örökséget is bemutatják – mondta Fülöp Zoltán az MTI-nek. A polgármester hozzátette, hogy tizennégy helyszínen lesznek programok a hétvégén, emellett felavatják a község új alkotóházát, ahol a citerások, a néptáncosok, a hímző kör és a nyugdíjas egyesület tarthat foglalkozásokat és összejöveteleket. A település határában pedig Kotecsi kapu néven egy vasfüggöny-emlékhelyet avatnak őrbódéval és egy húsz méter hosszú vasfüggönydarabbal.

Fülöp Zoltán hozzátette, hogy a helyszínek között lovas kocsival és nosztalgiabusszal is lehet közlekedni. A legkisebbeket többek között bábszínházba, rajz- és origamifoglalkozásra, valamint métázásra várják. A nagyobbak pedig a helyi alkotó körök és egyesületek kiállításait járhatják végig, így a porcelán-, természetfotó- és ásványtárlatokat, de lesz repülőmodell-bemutató és a 16-17. század végvári vitézeinek életmódjával is megismerkedhetnek az érdeklődők.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top