Close

Nőiesedik a BBC is

Maga a brit kormány jelentette be vasárnap, hogy Rona Fairhead személyében először kerül női vezető a BBC élére. Fairheadnek szeptember 9-én kell megjelennie a londoni alsóház kulturális és médiabizottsága előtt, akit maga a kulturális miniszter, Sajid Javid ajánlott a posztra, és a most 53 éves szakember újabb sajtóposzton bizonyíthatja rátermettségét.

A csatorna már közölte a hírt, és az indoklás szerint a Financial Times Group volt vezérigazgatója többek között azért érkezett a meghatározó brit médiumba, hogy átvegye a májusban szívproblémái miatt távozó Chris Patten helyét. Az év elején két nehézséggel is szembekerült az 1922-ben alapított közintézmény: előbb az év elején nagy botrányt kavart az évtizedekig műsorvezető Jimmy Saville pedofil-botránya, de nem használt a közmédiumnak, hogy februárban sztrájkra került sor, mert újra megnyirbálták az évek óta egyre kisebb összegű állami támogatásokat. A tervek szerint öt év alatt 2000 fővel kell csökkenteni a dolgozói létszámot, a szakszervezet pedig azzal érvelt, hogy 2004 óta már 7000 főt bocsátottak el.
A kormányjelölés ellenére a BBC igazgatótanácsa  végrehajtó kormánytól független intézmény, és fő bevételi forrása abból származik, hogy évi 145 fontot (183 eurót) kap az ország háztartásaiban használt minden tévé után.

SOBIESKI TAMÁS
(Forrás: El País, La Vanguardia, El Periódico, La Razón, ABC – Spanyolország)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top