Close

Az antik mitológia világa elevenedik meg az aquincumi Nimfák ünnepén

A természet szépségeit megtestesítő római istennőket, a nimfákat és az antik mitológia világát idézik meg az Aquincumi Múzeumban hagyományőrző együttesek segítségével szeptember 6-án, a Nimfák ünnepén.

A nimfaünnep ókori áldozatbemutatással veszi kezdetét délelőtt, majd az Aquincumi Múzeum vízzel kapcsolatos emlékeit tekinthetik meg a látogatók idegenvezetés mellett. Délután Nemes Réka fuvolaművész és Nagy Veronika hárfaművész köszönti koncerttel az istennőket, majd a Szami-Ko társulat Faunok és nimfák című előadását mutatják be – közölte a múzeum az MTI-vel.

A nap során folyamatosan lesz lehetőség római gályán evezni a Dunán, lesznek kézműves foglalkozások, és „vizes játékok” is várják a gyerekeket, családokat.

Vasárnap a nimfaünnepen túl az ókori tanítást mutatja be Varga Nikoletta Viasztábla-íróvessző-papirusz című előadásán, amely során az érdeklődők bepillantást nyerhetnek az ókori görög és római kori oktatás rendszerébe, valamint megtudhatják, milyen módszerek és eszközök segítették a diákok mindennapjait abban az időben a tudás elsajátításában.

Forrás: MTI, aquincum.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top