Close

Feltehetően gázrobbanás miatt összedőlt egy ház Párizs közelében, halottak

Feltehetően gázrobbanás miatt összedőlt egy négyemeletes ház vasárnap reggel a Párizs közeli Rosny-sous-Boisban. Ketten meghaltak, négyen életveszélyes sérüléseket szenvedtek és több mint tíz ember eltűnt.

A balesetben a tűzoltók szerint egy 8 éves gyerek és egy 80 éves nő életét vesztette, a ház 11 lakóját, köztük öt gyermeket még mindig keresnek a romok alatt.

„Az idős asszony azt követően halt meg, hogy kihoztuk a romok alól” – jelezte Gabriel Plus tűzoltóparancsnok.

Tizenkét sérültet már sikerült kihozni a romok alól, közülük négy állapota életveszélyes – közölte Philippe Gally, az érintett Seine-Saint-Denis megye prefektusa.

Bernard Cazeneuve belügyminiszter azonnal a helyszínre sietett. „Feltehetően gázszivárgás okozta a robbanást” – mondta a miniszter. „Ugyanakkor szeretnék óvatosságra inteni, mert jelenleg semmi biztosan nem tudunk a robbanás okáról” – tette hozzá. A prefektus megerősítette, hogy „erősen feltételezhető”, hogy gázrobbanás áll a tragédia hátterében.

A tűzoltók arra számítanak, hogy a következő 12-24 órában még életben találnak meg a romok alatt rekedt embereket. A hat felnőttet és öt gyermeket kutyákkal keresik.

Miután a franciák nagy része ezen a hétvégén tér haza a nyaralásból, nehéz megmondani, hogy pontosan hányan voltak az épületben a robbanáskor – hangsúlyozta a tűzoltóparancsnok.

A robbanás – amely hosszában kettévágta a négyemeletes épületet – valamivel reggel 8 óra előtt következett be Párizs északi külvárosában. A környéken lakók elmondták, hogy a szomszédos házak is beleremegtek a robbanásba, ami hatalmas pánikot okozott a településen.

Forrás: MTI, ibtimes.co.uk

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top