Close

Kétszázhetvenötezer fontért árulják Dickens regényének dedikált példányát

Kétszázhetvenötezer fontért (108 millió forint) árulják Charles Dickens a Két város regénye (A Tale of Two Cities) című könyvének egyik dedikált példányát, amelyet írótársának, George Eliotnak címzett a híres angol író.

    Az 1859 decemberében keltezett ajánlásban Dickens „nagy csodálatát és tiszteletét” fejezi ki Eliot, valódi nevén Mary Ann Evans iránt. A művet a ritka könyvekre specializálódott Peter Harrington könyvkereskedés árulja, és a regényt jelenleg a cég londoni boltjában lehet megnézni.
    Amennyiben sikerül az ajánlati áron értékesíteni a művet, akkor a könyv bekerül a legdrágábban megvásárolt Dickens-írások közé. A könyvkereskedés szerint a Két város regényének ezen példánya „a legkitűnőbb Dickens-tiszteletpéldány, amely egy nemzedéknyi idő óta a piacra került”.
    A Dickens egy írásáért aukción kifizetett eddigi legmagasabb ár 290 500 dollár (68,5 millió forint) volt: 2009-ben a Karácsonyi ének egy publikáció előtti tiszteletpéldányáért fizettek ekkora összeget a Christie’s aukciósház New York-i árverésén – idézte fel a BBC News.
    Dickens nagy csodálója volt Eliot 1857-ben megjelent The Sad Fortunes of Reverend Amos Barton című írásának és gratulált is a szerzőnek a novellában felfedezett „finom nőies vonásokért”. A Twist Olivér és a Szép remények szerzője tudtán kívül már találkozott Eliottal 1852-ben, amikor Mary Ann Evans még nem kezdett férfi álnéven írni.
    A Két város regényét minden idők legnagyobb példányszámban elkelt regényeként tartják számon: több mint 200 millió példány fogyott belőle világszerte. A történet először a Dickens által alapított All the Year Round című folyóiratban látott napvilágot: az angol író azt szerette volna, hogy Evans/Eliot is közreműködjön a lapban.

forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top