Close

Felavatták a felújított fertőszéplaki Szent Szív kálváriát és pietát

Fertőszéplak, 2014. augusztus 16. A kormányzati támogatással felújított fertőszéplaki Szent Szív kálvária és pieta felszentelése 2014. augusztus 16-án. A 16 millió forintos költségekhez 4 millió 150 ezer forinttal járult hozzá az Emberi Erőforrások Minisztériuma. MTI Fotó: Nyikos Péter

Fertőszéplak, 2014. augusztus 16. A kormányzati támogatással felújított fertőszéplaki Szent Szív kálvária és pieta felszentelése 2014. augusztus 16-án. A 16 millió forintos költségekhez 4 millió 150 ezer forinttal járult hozzá az Emberi Erőforrások Minisztériuma. MTI Fotó: Nyikos Péter

Felavatták a felújított fesztőszéplaki Szent Szív kálváriát és pietát szombaton, a mintegy 16 millió forintos költségekhez 4 millió 150 ezer forinttal járult hozzá az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

Felavatták a felújított fertőszéplaki Szent Szív kálváriát és pietát Soltész Miklós, az Emmi egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára ünnepi beszédében úgy fogalmazott, hogy életünkből nem zárhatjuk ki a szenvedést, de a közösség, a család és a hit ereje könnyíthet a testi és lelki terheken. Az akarat ereje sok embernek adhat segítséget, s akik a pieta és a kálvária rendbehozatalánál segítettek, azok ezt az üzenetet közvetítik – tette hozzá.

Az államtitkár kiemelte: ezért tartotta fontosnak a kormány, hogy támogassa a felújítást.

Firtl Mátyás, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője hozzátette, hogy a biztos értékrendbeli alap adja csak meg a fejlődés lehetőségét, amelyből egy közösség építkezhet.

Kóbor Attila (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-nek elmondta, a műemlék egyediségét az adja, hogy egy mesterséges dombon egy helyen áll a kálvária és a pieta, amelyet a 17-18. század fordulóján építtetett Barkóczy Mária, Széchényi Zsigmond özvegye.

Az elmúlt évtizedek alatt nagyon rossz állapotba került a műemlék, az alapzata statikailag megroggyant. Ezért döntöttek a felújítás mellett – tette hozzá Kóbor Attila. A polgármester elmondta azt is, hogy a tavaly nyáron kezdődött felújításban társadalmi összefogás révén a helyiek is segítettek, főként a földmunkáknál.

A kálváriához díszes kapu és lépcső vezet. Az emelvényen található a pieta, mögötte feszület, kétoldalt angyalok. Egyedi Krisztus-ábrázolások láthatók itt, ilyen az, amikor Krisztus a pellengéren áll vagy keresi a ruháit az ostorozás után. Szent Péter kakassal látható, míg Szűz Máriának az ábrázoláson két balkeze van.

A pieta a keresztről levett Jézust ölében tartó és fiát sirató Mária ábrázolása. A kálvária Jézus keresztútját ábrázoló kép- vagy domborműsorozat.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top