Close

Nielsen: 7 százalékkal nőtt a recept nélkül kapható gyógyhatású szerek forgalma

A recept nélkül kapható gyógyhatású szerek hazai kiskereskedelmi forgalma 7 százalékkal, mintegy 77 milliárd forintra nőtt az idén az első fél évben az egy évvel korábbihoz képest, a gyártók pedig ebben az időszakban 75 milliárd forintot költöttek reklámra, 35 százalékkal többet, mint 2013 azonos időszakában – tájékoztatta a Nielsen piackutató cég pénteken az MTI-t.

A piackutató cég 35 vény nélkül kapható gyógyhatású készítmény forgalma alapján készített kutatásából kiderül, hogy a recept nélkül kapható szerek közül leginkább a probiotikumok kereslete nőtt, értékben 22 százalékkal. Ezt követik az étkezést helyettesítő tápszerek, amelyekből 18 százalékkal adtak el többet, mint tavaly, majd a puffadás elleni szerek, amelyekből 17 százalékkal több fogyott, mint 2013 január és június között.

A két legnagyobb forgalmú kategória továbbra is a vitaminok, és étrend kiegészítők, illetve az általános láz-, és fájdalomcsillapítók. Ezek 30 és 16 százalékos piaci részesedésükkel a bolti eladások közel felét teszik ki a piacon.

A tévéreklám-költésből legnagyobb rész idén az első félévben ismét a megfázás, influenza elleni készítményekre jutott (19 százalék), ezt a vitamin (12 százalék), illetve a fájdalomcsillapító, nyugtató szerek (11 százalék) követték.

2013-ról 2014-re több mint duplájára emelkedett a tévéreklám-költés a bőrgyógyászati termékeknél, szemcseppeknél, az óvszernél és a fogyasztó szereknél – írták.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top