Close

A „harapós” Luis Suárez még négy hónapig bűnhődik

A TAS, a Lausanne-i székhelyű Sportdöntőbíróság ugyanis nem fogadta el a sokszoros visszaesőnek minősülő Suárez, de a Barcelona és az uruguayi szövetség ügyvédeinek érveit sem. Ez annyit jelent, hogy október 26-ig, vagyis az idei első El Clásicó-ig megtiltja neki, hogy pályára lépjen – még nyolc mérkőzésen -, de legalább annyit enyhített a büntetésen, hogy részt vehet az edzéseken.


A TAS tagjai a múlt héten pénteken hallgatták meg a hosszú eltiltása  ellen fellebbező Suárezt. De a TAS csütörtöki döntése alapján a testület tagjai eleresztették a fülük mellett még Giorgio Chiellini, az olasz válogatott védő – Suárez áldozatának – kérését. Ő is a szigorú büntetés enyhítését, vagyis a négy hónapra szóló eltiltás jelentős mérséklését kérte a testülettől. A gólerős uruguayi csatár a brazíliai világbajnokság utolsó csoportmérkőzésén, június 24-én váratlanul megharapta ellenfele vállát, amiért rögtön piros lapot kapott. A katalán csapat azért érzi méltánytalannak a döntést, mert Suárez ugyan a válogatottal követte el a kirívó sportszerűtlenséget, mégis főleg őket fogja sújtani a büntetés. (Kihagyja a bajnokság első nyolc mérkőzését és a BL első három fordulóját is. – a szerk.) A TAS ezért fenntartotta a kilenc mérkőzéses eltiltást a válogatott csapatában is, tehát Suárez nem vehet részt a jövő évi Copa Américán sem. A Barcelona 81 millió eurót fizetett a Liverpoolnak Suárez leigazolásáért,

Richard Scudamore, a Premier League elnöke tegnap nagy megkönnyebbülésének adott hangot, hogy az angol bajnokság megszabadult Suáreztől, aki szerint a nem kevés előzmény alapján előre lehetett látni egy hasonló incidenst. Suárez a brazíliai világbajnokságon „csak” harmadszor harapott, de más jellegű sportszerűtlenségei miatt is többször felhívta magára a figyelmet. A pszichológusok szerint lehet változtatni Suárez eme agresszív szokásán, de csak akkor, ha nem kap hozzá külső támogatást. Márpedig Diego Lugano, az uruguayi válogatott csapatkapitánya, és a szakvezető, Óscar Tábarez is kiállt Suárez mellett. Már most biztos, hogy lesz dolguk Suárezzel a Barcelona pszichológusainak, ezért is jön jól ebből a szempontból a több hónapos kényszerpihenő.

 

SOBIESKI TAMÁS

(ABC, El País, La Vanguardia – Spanyolország, Notícias sobre América)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top