Close

Hétvégi program: Alpok-Adria motoros bajnokság

A hétvégén kerül sor a Hungaroringen a gyorsasági-motoros Alpok-Adria Bajnokság hatodik, és a magyar nyílt bajnokság negyedik futamára, amelyen a népes nemzetközi mezőny mellett a legjobb hazai versenyzők is részt vesznek.

    A magyar szövetség (MAMS) tájékoztatása szerint a legrangosabb kelet-közép-európai motoros sorozat, az európai szövetség égiszébe tartozó Alpok-Adria mezőnyében 12 tagország versenyzői látogatnak el Mogyoródra, rajtuk kívül a hazai motorosok közül rajthoz áll többek között Németh Balázs, aki egyébként a Superbike-világbajnokság Superstock 1000-es kategóriájában szerepel, és ott a 28 fős mezőny 12. helyén áll.
    Az Alpok-Adria különböző géposztályaiban a sorozat első négy helyezettje kivívja az indulási jogot az őszi Európa-bajnokságra, ezért ezek a versenyek kifejezetten fontosak az indulók számára. A Superstock 600-as géposztályban az idén eddig nagy csatát vívott a bajnoki címért két magyar versenyző, Chrobák János és Gyutai Adrián, utóbbi azonban – bár megnyerte a szabadedzéseket és az időmérőt – az élen állva súlyos balesetet szenvedett másfél hete a lengyelországi Poznanban rendezett viadalon. Gyutainak több helyen eltört a kulcscsontja, ezért meg kellett műteni, s kiderült, az idén már csak az Eb-n vehet részt, ehhez a szövetségnek szabad-kártyát kellett igényelnie a számára. Chrobák mellett így is lesznek még magyarok ebben a kategóriában, Győrfy Alen és – egyetlen nőként – Kiss Viktória is elindul ugyanis a Hungaroringen.
    Az érdeklődők a hétvégére 1000 forintért válthatnak belépőt, és ha a boxutca mögötti paddock részbe is be akarnak menni, akkor a jegy 1500 forintba kerül.

forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top