Close

Ukrán válság – Kijev attól tart, Moszkva invázióra készül a segélykonvoj ürügyén

Az elmúlt 24 órában az ukrán fegyveres erők 11 katonája vesztette életét és 41-en sebesültek meg a szeparatisták ellen folytatott kelet-ukrajnai hadműveletben – közölte szerdán Andrij Liszenko, a Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője. Eközben Oroszország elindította segélyszállítmányát Ukrajna keleti részébe. Az ukrán fél attól tart, Moszkva invázióra készül a segélykonvoj ürügyén.

Liszenko újságíróknak elmondta, a fegyveres erők egyre szorosabbra húzzák a gyűrűt a szakadárok körül, és igyekeznek elvágni őket mindenféle utánpótlástól. Különösen heves harcok folynak a hadműveleti övezetben lévő két megye központjánál, Donyeck és Luhanszk városánál, valamint a Donyeck megyei Horlivka, Makijivka, Ilovajszk, Sahtarszk, Torez és Nyizsne településeknél, Luhanszk megyében pedig Alcsevszknél, Krasznij Lucsnál és Krasznodonnál.

Közben Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök kijelentette, hogy Ukrajnának nincs szüksége annak a „cinikus” Oroszországnak a segélyszállítmányára, amely előzőleg „harckocsikat és terroristákat” küldött a Donyec-medencébe.

A miniszterelnök a szerdai kormányülés után azt hangoztatta, hogy Kijev maga is képes ellátni humanitárius segéllyel az ország keleti részén élőket.

„Tízmillió hrvinyát (körülbelül 200 millió forintot) különítünk el alapvető élelmiszerek vásárlására” – fűzte hozzá a kormányfő. Leszögezte, hogy humanitárius segélyt Ukrajna csak a nemzetközi jog normáinak megfelelően és csakis a nemzetközi vöröskereszttől fogadhat el.

„Határtalan Oroszország cinizmusa. Előbb harckocsikat, Gradokat (rakéta-sorozatvetőket) és terroristákat küldenek, hogy ukránokra lőjenek, most meg vizet és sót. Jobb lenne, ha Oroszország a háromszáz Kamaz teherautóját üresen küldené, és hazavinné velük a bűnözőit, akkor nem lenne szükség semmilyen humanitárius segélyre” – hangoztatta Jacenyuk.

Előző nap Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt állította, hogy mindent egyeztettek az ukrán féllel az orosz segélyszállítmánnyal kapcsolatosan. Ennek ellenére egyelőre bizonytalan, hogy hol fogja a szállítmány átlépni az ukrán határt, sőt az is, hogy Kijev egyáltalán beengedi-e Ukrajna területére az orosz kamionokat. Orosz források arról adtak hírt, hogy a konvoj a Harkiv megyei Pletenyivka határátkelőre fog érkezni, ugyanakkor szerdán Ihor Baluta, a megye kormányzója cáfolta ezt.

Arszen Avakov belügyminiszter Facebook-oldalán szintén azt írta, hogy nem engednek be semmiféle orosz segélyszállítmányt Harkiv megye területén keresztül. „A cinikus agresszor provokációja megengedhetetlen területünkön” – szögezte le a miniszter, hozzátéve, hogy ez „hivatalos” álláspont.

Nem hivatalos belügyi források szerint a segélykonvojt valamelyik Luhanszk megyei határátkelőhöz irányítják, nem kizárt, hogy Izvarinóhoz.

***

Kijev továbbra is attól tart, Moszkva invázióra készül a segélykonvoj ürügyén

 

Az ukrán elnöki hivatal továbbra sem zárja ki annak lehetőségét, hogy Oroszország Ukrajna elleni közvetlen katonai beavatkozás ürügyéül használhatja fel a kelet-ukrajnai lakosság megsegítésére indított segélyszállítmányát. Ezt Szvjatoszlav Ceholko, Petro Porosenko ukrán elnök sajtótitkára közölte szerdai tájékoztatóján. „Tegnap Ukrajna beleegyezett az orosz humanitárius segély fogadásába abban az esetben, ha a szállítmányt átrakodják a vöröskereszt által bérelt teherautókra, amelyet kizárólag a vöröskereszt képviselői kísérnek tovább Ukrajna területén. Ezt Oroszország elutasította” – jelentette ki a sajtótitkár.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedd este azt állította, hogy Kijev már nem ragaszkodik a segélyszállítmány átrakodásához, miután Moszkva figyelembe vette a kijevi hatóságok minden más kívánságát, amelyet az orosz humanitárius segélyszállítmány célba juttatásával kapcsolatosan előterjesztettek.

Az ukrán elnök sajtótitkára a sajtónak hangsúlyozta, hogy egyetlen civilizált ország sem utasít vissza humanitárius segélyt. Emlékeztetett arra, hogy a kelet-ukrajnai Luhanszk városában már 11 napja nincs áram, víz és gyógyszer. „Ukrajna folyamatosan keresi a lehetőségét annak, hogy segítséget nyújtson ennek a városnak, amelyet azonban szeparatisták tartanak ellenőrzésük alatt, akik nem engednek be segélyszállítmányt” – közölte.

Szavai szerint a vöröskereszt vállalta, hogy szavatolja nemzetközi segélyszállítmány eljuttatását Luhanszkba, és megállapodott Oroszországgal a városnak nyújtandó nemzetközi humanitárius segélyről, beleértve az orosz felajánlást is.

Miután a segélyszállítmány átrakodását az orosz fél visszautasította, Ceholko szerint háromféle forgatókönyv megvalósulásával lehet számolni. Az első, hogy a segélyszállítmány ürügyén Oroszország fegyveres erői benyomulnak Ukrajna területére. A második, hogy Harkiv megyében – ahol a konvoj az előzetes tervek szerint átlépné az ukrán határt – Oroszország provokációra használja fel a szállítmányt, amelyet nagy valószínűséggel katonai agresszió követ. A harmadik lehetőség a sajtótitkár szerint az, hogy a segélykonvoj Luhanszkhoz közel lép be Ukrajna területére, az ukrán határőrök és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselői átvizsgálják a szállítmányt, majd az EBESZ-misszió végigkíséri a konvojt a szeparatisták ellenőrizte területen, a segélyt pedig Luhanszkba érve a vöröskereszt osztja szét.

A tisztségviselő elmondta: szerdára virradó éjjel határozat született arról, hogy elfogadják a Luhanszknak szánt segítséget, de nem engedik az orosz inváziót. A döntést azon a közös értekezleten hozták meg, amelyen Porosenko elnök, Arszenyij Jacenyuk kormányfő és Olekszandr Turcsinov parlamenti elnök, valamint az illetékes minisztériumok vezetői vettek részt.

Kijelentette, hogy a nemzetközi segélyszállítmány ukrán része már szerdán útnak indul Luhanszk felé. Ennek mennyiségéről és tartalmáról azonban nem hozott nyilvánosságra információkat.

Ukrán sajtókommentárokban az orosz segélyszállítmányt provokációnak, illetve Moszkva propaganda-akciójának minősítik.

A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) szerdán jelezte, hogy még mindig nem kapta meg a tételes listát a Kelet-Ukrajna felé kedden útnak indított orosz segélyszállítmány tartalmáról.

 

Forrás: MTI, Fotó: online.wsj.com (a képen orosz teherautók konvoja Voronyezs közelében kedden)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top