Close

A The New York Times nagyon megbüntetné hazánkat

Szerkesztőségi állásfoglalásban sürgette az Európai Uniótól a Magyarországnak szánt európai uniós infrastrukturális támogatások csökkentését, valamint Budapest szavazati jogának felfüggesztését a The New York Times című amerikai lap pénteken az internetes oldalán.


    „Orbán azt hiszi, hogy semmit sem kockáztat” – fogalmazott a liberális lap a miniszterelnök tusnádfürdői beszédének és a magyar kormány intézkedéseinek bírálata nyomán. A szerkesztőségi cikk szerint Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének válaszában tovább kell mennie a szokásos dorgálásnál és kéztördelésnél.
    „A bizottság azzal kezdhetné, hogy csökkenti azt a 21,91 milliárd eurót (mintegy 29,33 milliárd dollárt), amelyet az Európai Unió 2014 és 2020 között Magyarországnak szán az infrastrukturális fejlesztések finanszírozására. Ugyancsak eljárást kellene kezdeményeznie az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkére hivatkozva, amely lehetővé teszi, hogy megvonják a szavazati jogot attól a tagállamtól, amelyben komolyan felmerül a 2. cikkben felsorolt értékek megsértése, beleértve a jogállamiságot, a szabadságot, a demokráciát és az emberi jogokat” – áll az írásban.
    „A bizottság komolyan csökkentené saját hitelességét, ha elmulasztana lépéseket tenni Magyarország szankcionálása érdekében ezen értékek szisztematikus megsértése miatt” – hangzott a szerkesztőségi állásfoglalás, amely szombaton jelenik meg a lap nemzetközi kiadása, a The International New York Times nyomtatott változatában.

 

 

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top