Close

Frissítés: a román hírszerzés megakadályozná a magyar területi autonómiát

A román hírszerzés feladatának tekinti, hogy megakadályozza a területi autonómia megvalósulását Románia területén – derült ki a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatójának egy hétfői nyilatkozatából.


    George Maiorral az egyik román hírportál készített interjút, amelyet interneten is közvetítettek. Egyebek között arról kérdezték, hogyan értékeli a magyar miniszterelnöknek az erdélyi Tusnádfürdőn szombaton mondott beszédét, és Orbán Viktor azon politikáját, „amellyel megpróbálja visszaadni a magyarok meggyőződését, hogy ők egy, fontos dolgok megvalósítására képes nagy nemzetet alkotnak”.
    George Maior azt mondta: a SRI igazgatójaként nem akarja kommentálni Orbán Viktor szavait, de azon van, hogy „ez a propaganda” ne alakuljon át konkrét cselekvéssé Románia területén.
    „Azon vagyunk, hogy ne lehessen kierőszakolni a területi autonómiát és más olyan dolgokat, amelyekre a szomszédainknak ez az új, nemzetinek nevezett politikája irányul” – jelentette ki a román hírszerzés igazgatója.
    George Maior megjegyezte: hibának tartja azokat a kísérleteket, amelyek a 19 századra emlékeztető nacionalizmussal próbálják feléleszteni a nemzeti büszkeséget a 21. század globalizált világában. Hozzátette: nem feltétlenül Orbán Viktorra utal.
    Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn, a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén tartott előadást és válaszolt a hallgatóság kérdéseire. A román-magyar viszonyról szólva kiemelte: az elmúlt másfél-két évben nem volt olyan magyar kormányfői nyilatkozat, amely ne adta volna meg a tiszteletet a román népnek és vezetőinek, de román oldalról hosszú az ilyen nyilatkozatok listája. Szerinte a tisztelet és a nyitottság a kulcskérdés, és azt ígérte, továbbra is megadja a tiszteletet, ami kijár a román népnek és a vezetőinek, és mindig nyitott lesz azon kérdésekre, amelyek megtárgyalása indokolt.

 

 

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top