Close

Hungarikum Hétvége a Budai várban

Stílszerűen magyar tánc nyitotta meg az első Hungarikum Hétvégét a Budai Várban, hiszen a magyar tánc is hungarikum. A megnyitón részt vett a rendezvény fővédnöke, Fazekas Sándor Földművelésügyi Miniszter is.

A hungarikumok a miniszter szerint a magyarság csúcsteljesítményei. 2013. január 31. óta a budai várnegyed is ezek közé tartozik, és az lehet hamarosan a szerencsi csokoládé és a kürtőskalács is. Fazekas Sándor egy 100 éves szódakészítő géppel készítette el a Hungarikum Hétvége első pohár szódáját.
A megnyitón elkészült a 41 hungarikum közös fotója, amelyet a Kürt Zrt. szakértőinek segítségével gyújtottak fel és dobtak vízbe. Az adattárolón lévő digitális fotót vasárnapra menti meg a Kürt Zrt., amelynek módszere szintén hungarikum.
A különleges gasztronómiai ínyencségek között kapható barackpálinkás és paprikás fagyi is,  több helyen lehet borokat és hungarikum ételeket is kóstolni július 24-27. között.
Az érdeklődők megismerkedhetnek a solymászat rejtelmeivel és divatbemutatók keretében láthatók lesz majd a matyó és a kalocsai népművészet remekei is. A hétvégén fellépnek a Fölszállott a Páva résztvevői, néptánccsoportok, a Budapesti Operettszínház művészei, valamint a 100 tagú Cigányzenekar.
A rendezvény illeszkedik ahhoz a Földművelésügyi Minisztérium által is támogatott kampányhoz, amely a hungarikumokat mutatja be.
Pap Krisztián, a Magyar Ízek Alapítvány alapítója szerint a rendezvény fő célja a magyar öntudat erősítése és hogy az országról alkotott kép egyre jobbá váljon a hozzánk látogatók körében. Ezért is választottak olyan időszakot a magyar nemzeti értékeket bemutató kulturális és gasztronómiai fesztiválnak, amikor sok turista látogat el hozzánk.
Szöveg és kép: Bognár Mária

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top