Close

Pásztor Albert-ügy – Tóbiás hárít

A helyi szervezet döntött” – mondta a miskolci polgármesterségért induló Pásztor Albert MSZP-s támogatásáról az ellenzéki párt elnökévé frissen megválasztott Tóbiás József a Népszabadságnak adott interjújában, hozzátéve: bár a párt vezetése beavatkozhat, ha a helyi szervezet szerinte az MSZP elveivel ellentétesen határozott, „nem lehet olyan döntést rájuk kényszeríteni, amit nem fogadnak el, nem éreznek magukénak”.


    Tóbiás József arra a felvetésre, hogy akkor közösséget vállalnak Pásztor Alberttel, azt válaszolta: nem tartoznak egy politikai közösséghez, Pásztor független jelölt, akit a baloldali pártok helyi szervezetei támogatnak.
    A pártelnök elmondása szerint garanciát kapott Pásztor Alberttől arra, hogy „rossz mondatai” ellenére a volt rendőrkapitány is úgy gondolja, nincs baloldali politika az emberi méltóság tisztelete nélkül.
    Tóbiás József szerint szembe kell végre nézni a kelet-magyarországi térség problémáival, amelyeket nem egyedül Pásztor Albert, nem négy év, de negyedszázad oldhat meg. Azt mondta, el kell mondani, hogy a vajdarendszer feudális, rossz megoldás, és azt is, hogy az erőszakos integráció sem működik, de nem mondanak le az elesettek felemeléséről, társadalmi, oktatási integrációjáról. „És nem állhatunk meg ott, hogy Budapestről megmondjuk, mit szabad és mit nem” – jelentette ki.
    Tóbiás József az interjúban beszélt az MSZP szervezeti megújításának szükségességéről is, jelezve, hogy a jelenlegi egy nagy kormánypárt struktúrája, ami nem alkalmas aktuális céljaik elérésére.

 

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top