Close

BVK: nem úszásoktatáson vett részt a Paskál strandon meghalt kislány

Nem úszásoktatáson, hanem strandolni volt a budapesti Paskál strandon az a táborozó gyerekcsoport, amelynek egyik tagja, egy hétéves kislány hétfőn belefulladt a medencébe – erről közleményben tájékoztatta a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) kedden az MTI-t.

Felidézték, hogy hétfőn egy, a BVK-tól független táborozó gyermekcsoport, kísérői felügyelettel tartózkodott a Paskál strandon. A csoport nem szerződés alapján, hanem a helyszínen váltott jegyet és a gyerekek nem úszásoktatás, hanem strandolás céljából fürödtek a medencében, kísérő felügyelete mellett.

Közlésük szerint a kislány mentése a baleset észlelése után azonnal megkezdődött, azonban a másfél órás újraélesztés nem járt sikerrel.

Hangsúlyozták, hogy a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. őszinte részvétét fejezi ki a tragédiában elhunyt kisgyermek családja részére.

Bognár Kinga, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-t hétfőn arról tájékoztatta, hogy a rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást, ismeretlen tettes ellen.

A táboroztató szervezet megnevezését sem a BVK, sem a rendőrség nem hozta nyilvánosságra.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top