Close

Csapadék mosta el a búza betakarítását Komárom-Esztergom megyében

Annak ellenére, hogy a szokottnál két héttel korábban kezdődött a búza aratása Komárom-Esztergom megyében, mára a sok csapadék miatt késedelmet szenved a betakarítás – mondta el a megyei agrárkamara igazgatója hétfőn az MTI-nek.

 

Kalmár Zsolt tájékoztatása szerint hétfőig a 25 ezer hektáros vetésterület közel 60 százalékáról learatták a búzát. Az étkezési búza termésátlaga 5-6 tonna hektáronként, jónak mondható.

 

A gazdálkodók egyre nagyobb területen vetnek takarmánybúzát, mert az magasabb, 8-10 tonnás termést ad hektáronként és tonnánkénti 43 ezer forintot elérő felvásárlási ára nem marad el jelentősen a tonnánként  45 ezret érő étkezési búzáétól – tette hozzá a megyei agrárkamara igazgatója.

    Az aratással egy időben a földekről a szalmát is összegyűjtik. Kisebb részét szecskázva visszajuttatják a földbe, nagyobb részét bálázzák. A szalma tonnáját négyezer forint körüli áron  vásárolják meg többek között a biomassza tüzelésű erőművek.
    Tavaly a szárazság miatt elmaradt a tarlóhántás, idén ezt a legtöbb helyen elvégzik, mert talaj felső rétegének megbolygatása után 

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top