Június első hétvégéjén a budapesti románok jóvoltából a testvérmúzsák találkoztak. Az apropót a legismertebb román költő, Mihai Eminescu adta, aki 125 éve halt meg igen fiatalon, 39 évesen. Romániában a születésnapját, január 15-ét néhány éve a Román Kultúra Napjává nyilvánították. Ahogy Roxin Anna, önkormányzati és egyesületi elnök a Belváros-Lipótvárosi Nemzetiségek Házában tartott rendezvényen utalt rá, a fővárosi románság régi, szép szokása, hogy évről-évre méltó módon emlékezik rá vagy a születése vagy az elhunyta napjaiban, nemcsak azért, mert valóban világirodalmi szintű alkotója volt a román literatúrának, hanem azért is, mert a munkássága a magyar fővároshoz is kötődött, újságíróként a budapesti Albina újságban jelentkezett először.
Ahogy máskor is, több művészeti ág erősítette egymást az ünnepi alkalmuk során. Úgy gondolták, a Budapesti Román Egyesület filozófiájával összhangban, egy hazai és egy romániai festőművész együttes kiállítását rendezik meg, hisz egyrészt ők maguk is vettek részt egyazon alkotótáborokban, ismerik egymást, másrészt pedig mindketten állítottak ki a másik országban. E két képzőművész Popon Krisztina Ildikó Nagyváradról és Márvány Sándor Szolnokról. Eminescu évfordulója nem múlhat el anélkül, hogy a verseit felidézzék. Így magyar nyelven Gergye Veronika – számos előadóművészeti megmérettetés díjazottja – tolmácsolásában hallhattunk tőle költeményeket, románul pedig Kozma Mihály Felicián színházi rendező adott elő tőle. A harmadik művészeti ág pedig a zene volt: a sokoldalú Gergye Veronika erdélyi és magyarországi népdalokkal gyönyörködtetett meg bennünket magyar és archaikus román nyelven.
A kiállítást dr. Székely András Bertalan művelődésszociológus, a Kárpát-medencei nemzetiségi kultúrák ismert kutatója nyitotta meg. Megtudtuk, hogy Popon Krisztina Ildikó Érmihályfalván született. Iskoláit szülővárosában, majd Székelyhídon végezte. Nagyváradon építészeti főiskolára és népművészeti iskolába járt. Az utóbbi intézmény grafika és akvarell szakán Mottl Román volt a mestere. A legnagyobb váradi építőipari vállalatnál dolgozott, de emellett 1990-ben megalakították a Szabad Művészeti Társaságot, 1998-tól pedig a Tibor Ernő Galériának is a tagja. Ez az összművészeti társaság a bihari megyeszékhely jelentős kulturális központja, ahol nemcsak a képzőművészetnek, hanem az irodalomnak, a zenének, a színjátszásnak ugyanúgy helye van. Támogatja őket a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a Bihar Megyei RMDSZ is.
Popon Krisztina mindkét művészeti csoportosulás tagjaként számos közös és egyéni kiállításon vett részt az elmúlt negyedszázadban a Partiumban, a Felvidéken, Magyarországon, Németországban, Ausztriában, Svájcban, Belgiumban, Olaszországban, az Egyesült Államokban és Ausztráliában. Olaj- és vízfestményeiről a Királyhágón inneni táj, az évszakok, a népi építészet, Várad és környékének műemlékei egyaránt visszaköszönnek, gyönyörű, pasztellszínekkel. Alkotásaival fényt és örömöt szeretne az emberek szívébe varázsolni. Mivel Eminescura is emlékeztünk, az ő két verse által ihletett Popon-festményeket is láthattunk a kiállításon, éspedig a „Luceafărul – Esthajnalcsillag” és a „Pe lângă plopii fără so? – A pártalan nyárfák alatt” című költemény képi megjelenítését.
Márvány Sándor életében is meghatározó volt a szülőhely, Tiszaföldvár, a nagyapai malomudvar és a szőlők világa, a falun kapott gyermekkori élmények. A nagy képzőművészeti hagyományokkal rendelkező Szolnok hasonlóképpen hatott rá, ahol már kisiskolásként elkezdett rajzolni – középiskolai éveiben Chiovini Ferenc, Baranyó Sándor tanítványa lehetett. Agrárfőiskolát végezve, a szakmai munkája mellett a 70-es, 80-as években tovább fejlesztette a tudását különböző szakkörökben, több képzőművész irányításával. Megyei és országos, csoportos és egyéni tárlatokon négy évtizede vesz részt, nyaranta alkotótáborokba jár országon belül, a Székelyföldön és Kárpátalján. A Magyar Művelődési Intézet Nívó-díjával, Szolnok megyében pedig különdíjjal, Martfű város díjával, 2012-ben pedig Aba-Novák díjjal ismerték el a munkásságát. A Szolnoki Művészeti Egyesület és az Országos Képzőművészeti Társaság tagja.
A Budapesti Román Egyesület felkérésére nemrégiben megfestette Eminescu portréját, amely a mostani kiállításon is megtekinthető volt, hasonlóképpen az erdélyi ihletésű vásznaihoz. „Témáim természet-, látvány-ihletésűek, hagyománytisztelők. A hangulati kifejezések mellett, hitelességre törekszem” – olvashatjuk egy megnyilatkozásában.
Az egymást erősítő képzőművészet, irodalom és zene összhangját tükröző rendezvény látogatói a megnyitó záró gondolatát is magukkal vihették. Egy ausztrál dokumentum került felidézésre arról a többkultúrájúságról, amely egyre inkább a számunkra is fontos lehet, itt és most: „Amikor megértjük a kulturális és nyelvi különbözőséget multikulturális társadalmunkon belül, akkor sokkal inkább képesek leszünk tervezni és hozzáférést biztosítani, s egy minőségileg magas szintű kulturális érzékenységet és inkluzív szolgáltatásokat fenntartani. Akkor majd nagyobb valószínűséggel alakítunk ki olyan környezetet és a hozzá kapcsolódó lehetőségeket, amelyek biztosítják az egészséget és a jólétet, a közösségi életben való részvétet, az elköteleződést és a gyümölcsöző közösségeket…”
Magyar Csanád