Close

Felavatták Puskás Ferenc bronzszobrát

„Szobrot kegyeleti okokból szokás állítani, de Puskás Ferencre nem csak emlékezni akarunk, ugyanis azt szeretnénk, hogy a fiatalok erőt merítsenek ebből a szoborból, hogy miként lehet egy vidéki fiúból ünnepelt sztár” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Felcsúton.

Felavatták a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) mértani középpontjában a névadó egészalakos bronzszobrát. A kormányfő kijelentette: ez az alkotás nemcsak a múltnak szól, hanem legalább annyira a jövőnek is. Domonkos Béla szobrász művét Orbán Viktor mellett az Aranycsapat egykori csapatkapitányának özvegye, továbbá Mészáros Lőrinc, a PFLA elnöke és a szobrot adományozó Végh Gábor leplezte le.
Ezt követően a 17 éven aluliak számára hetedik alkalommal kiírt Puskás Suzuki Kupa utánpótlás labdarúgótorna hat résztvevőjének, a spanyol Real Madridnak, a görög Panathinaikosznak, a horvát Dinamo Zagrebnek, az ausztrál Melbourne Football Institute-nak, a Budapest Honvédnak és a házigazda PFLA-nak a csapatkapitányai megkoszorúzták a szobrot.
Az ünnepélyes műsor Makovecz Imre mellszobránál folytatódott, ahol két püspök felszentelte és megáldotta a Puskás Akadémia Pancho Arénát, amelynek megnyitó ünnepsége 18 órakor kezdődik. Egy órával később a Puskás Suzuki Kupa fináléjával, a PFLA-Real Madrid mérkőzéssel avatják fel a stadiont.
 
Forrás: MTI/kormany.hu/pfla.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top