Close

Kismartoni Eszterházy-kastély – Zenei kincskeresés koncert

Az idei első hangverseny minden komolyzenei ritkaságok iránt érdeklődő zenerajongó figyelmére számot tarthat.

Az immár két éve oly kedvelt, Liebhaber-Concerte névre keresztelt szalonzene sorozat április 26-án igazi szenzációval indul. A zene szerelmeseit, akiknek a házi muzsikának is nevezett hangversenyt szánják, ősbemutatóval lepik meg a szervezők: a francia zeneszerző, Auguste Mathieu Panseron Requiemjének előadásával. A kotta az Esterházy-kastély eddig felfedezetlen kincse, a zeneművet most először adják elő. Gioachino Rossini La Riconoscenza című kantátáját máshol már előadták, Ausztriában azonban most először csendül fel közönség előtt. A hangversenyt Sigismund von Neukomm Drámai fantázia című műve zárja: a kevéssé ismert szerző Haydn tanítványa volt, zenedarabját Milton „Elveszett paradicsom” című művének részletei nyomán komponálta.
A budapesti Liszt Ferenc kamarazenekart Massimiliano Murtrali vezényli, közreműködik a Magyar Nemzeti Énekkar és Timothy Fallon (tenor) valamint Randal Turner (bariton). 
A 19.30-kor a Haydn Teremben kezdődő koncertet 18.30-tól az Empire Teremben bevezető beszélgetés előzi meg.
 
Forrás: esterhazy.at

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top