Close

EP-választás – Az NVB nyilvántartásba vette a Jobbik, az Együtt-PM és a DK listáját

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szombaton nyilvántartásba vette a Jobbik, az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció (DK) listáját, így a május 25-ei európai parlamenti választás szavazólapján – a korábban már nyilvántartásba vett MSZP-vel és Fidesz-KDNP-vel együtt – öt párt, illetve pártszövetség neve már biztosan szerepelni fog.

Bozsóki Éva, az NVB elnökhelyettese az ülés után újságírói kérdésekre válaszolva azt közölte, hogy a Jobbik listáján 36-an, az Együtt-PM-én 33-an, a DK-én 42-en szerepelnek.

Elmondta azt is, hogy az EP-választáson indulni szándékozó pártoknak április 22-én 16 óráig kell összegyűjteniük és leadniuk 20 ezer érvényes ajánlást, valamint bejelenteniük a listájukat.

A testület pénteken már nyilvántartásba vette az MSZP és a Fidesz-KDNP listáját. Az NVB mind az öt listáról egyhangúlag hozott határozatot.

A listákon legfeljebb háromszor annyi – azaz 63 – jelölt állítható, mint a megszerezhető mandátumok száma, de a szavazólapra csak az első öt neve kerül fel.

A jelöltek sorrendjét a párt határozza meg. A lista bejelentése után a sorrendet nem lehet módosítani, nem lehet a listára új nevet felvenni vagy levenni róla. Ha valamelyik jelölt a listáról kiesik – mert elveszíti választójogát vagy írásban lemond a jelölésről – helyére a listán soron következő lép.

A lista bejelentéséhez csatolni kell a jelöltek nyilatkozatát arról, hogy van választójoguk és elfogadják a jelölést. A listát és a rajta szereplő jelölteket az NVB a bejelentést követő három napon belül veszi nyilvántartásba.

A listát állító pártok, pártszövetségek egy-egy delegáltat küldhetnek az NVB-be, így a most 26 tagú testület (az öt nemzetiségi delegáltat is beleszámolva) akár már a jövő héten újabb tagokkal bővülhet.

Azok a pártok, amelyeknek a képviselői a határidőig nem viszik vissza valamennyi, a Nemzeti Választási Irodától átvett ajánlóívet, ívenként több mint 50 ezer forint bírságra számíthatnak. (Az országgyűlési választáson 1,8 milliárd forint bírságot szabtak ki a választási szervek emiatt.)

Az NVB szombati ülésén jelölőszervezetként nyilvántartásba vette a Magyarországi Cigány Pártot az EP-választásra; ez azt jelenti, hogy a párt három nap múlva (amikor a nyilvántartásba vétel jogorvoslati ideje lejár) megkezdhetné az ajánlások gyűjtését. Erre azonban a pártnak valójában nincs lehetősége, hiszen éppen a jogorvoslati idő lejártával egy időben – kedd délután 16 órakor – jár le az ajánlásgyűjtési és leadási határidő.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top