Close

Gulyás Gergely: büntetni fogják az elrontott vagyonnyilatkozatokat

A jövőben szankcionálhatják az elrontott, vagy hibásan leadott képviselői vagyonnyilatkozatokat, akár anyagi felelősségük is lehet ebben az érintetteknek – mondta Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteken a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.

    A politikus Simon Gábor, az MSZP volt elnökhelyettese eltitkolt százmillióinak ügyével kapcsolatban azt mondta: mivel külföldi bankokat továbbra sem vizsgálhat a magyar kormány, ezért csak az marad, hogy szankcionálják a vagyonnyilatkozat esetleges elrontását.
    Szólt arról is, hogy a devizahitelekkel összefüggésben április 30-án dönt az Európai Bíróság az árfolyamrés és az egyoldalú szerződésmódosítás kérdésében, ezt követően pedig – mint mondta – már semmi akadálya nem lesz, hogy a Kúria „beváltsa azt az ígéretét, miszerint kiegészíti a korábbi jogegységi döntését”.
    Ha ez megtörténik, abba helyzetbe kerül a kormánytöbbség, hogy dönthet a devizahitel, mint termék kivezetéséről a lakás- és jelzálogpiacról – jelentette ki Gulyás Gergely.
    Igennel felelt arra a kérdésre, hogy „továbbra is közvetlenül választjuk-e a polgármestereket”, majd hozzáfűzte: azt érdemes megvizsgálni, hogy a budapesti, kétszintű önkormányzati rendszer jó, vagy nem jó, de egyelőre az a döntés született, hogy megmarad.
    „Az is jogos felvetés, hogy a polgármestereknek vajon olyan távolságot kell-e tartani a Fővárosi Közgyűléstől, mint amilyet most tartanak, de ebben sem hiszem, hogy az önkormányzati választások előtt lépni kellene, és utána sem sürget semmi” – tette hozzá.

 

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top