Close

Ukrán válság – Turcsinov: hadbíróság elé állítják a Kramatorszk elől visszafordult ukrán katonákat

Feloszlatják azt az egységet, a felelős katonákat pedig hadbíróság elé állítják, akik letették a fegyvert szerdán a kelet-ukrajnai Kramatorszk városánál a szeparatisták előtt – jelentette be Olekszandr Turcsinov ideiglenes elnök, házelnök, a parlament csütörtöki plenáris ülésén.

Tájékoztatása szerint „a 25. dnyipropetrovszki légideszant dandárt – amelynek katonái gyáván viselkedtek, és hagyták, hogy a szeparatisták lefegyverezzék őket – feloszlatják, és a felelőseket bíróság elé állítják”.

Az ukrán védelmi minisztérium csütörtökön közleményt adott ki a történtekről, kiemelve: az ukrán fegyveres erők 15 páncélozott deszant harcjárműve (BMD) a teljes legénységgel együtt azért adta fel a továbbhaladást és fordult vissza, hogy megkíméljék a civileket.

A tárca megerősítette, hogy a menetoszlopot szerdán Moszkva-barát érzelmű civil helybeliek tartóztatták fel a Donyeck megye északi részén lévő Kramatorszk városa előtt. Az aktivistákkal, akik között – a minisztérium állítása szerint – voltak egyenruhás símaszkos fegyveresek is, Olekszandr Svec ezredes, az ukrán hadsereg gyorsreagálású deszant erőinek parancsnoka folytatott tárgyalásokat. „Ennek eredményeképpen az ukrán hadoszlopnak utat nyitottak a tüntetők, és a katonák harcjárműveiken – működésképtelenné tett – fegyverzetükkel együtt visszafordultak a Dnyipropetrovszk megyében lévő laktanyájuk irányába” – tudatta a tárca.

A közlemény szerint a parancsnok szavatolta, hogy a civilekre, akiket a minisztérium szerint a fegyveres szélsőségesek élő pajzsként használnak, nem nyitnak tüzet, ezért a katonák a fegyverek závárzatát átadták az útjukat elálló tüntetőknek.

A védelmi tárca közölte, hogy az ukrán katonák és a helyi civil lakosok között nem történt összetűzés.

A helyi média munkatársai által a helyszínen készített videofelvételek tanúsága szerint a civilek barátságosan fogadták az ukrán katonákat, akik szintén megértéssel viszonyultak a helyi lakosokhoz. Utóbbiak a blokád alá vont katonáknak vizet és élelmiszereket vittek. Elmondták, hogy azért állták el a harcjárművek útját, mert félnek, és nem akarnak háborút.

Szerdán az AFP francia hírügynökség helyszíni tudósítói azt jelentették, hogy egy ukrán hadoszlop katonái letették a fegyvert az őket feltartóztató oroszbarát szakadárok előtt a kelet-ukrajnai Kramatorszkban. Az AFP szerint a feltartóztatott hadoszlop katonáinak szét kellett szerelniük fegyvereiket, a závárzatokat egy jelzés nélküli egyenruhát viselő férfi begyűjtötte. Ez utóbbi a Moszkva-párti fegyveres csoportok térségbeli képviselőjeként mutatkozott be. Az ukrán egységnek a két fél közötti egyezség nyomán a lefegyverzést követően vissza kellett fordulnia.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top