Close

Jégkorong divízió I-es vb: a maximum kell

 Minden játékosától a maximumot várja Rich Chernomaz, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya a vasárnap kezdődő gojangi divízió I/A-világbajnokságon, és akkor – szerinte – még a világelitbe jutás sem elérhetetlen.

„Egyszerre kell megfelelni egy roppant erős torna elvárásának és a fiatalításnak. Hét nap alatt öt komoly csata vár ránk, nem lehet üresjárat. Úgy kell játszanunk, hogy ne tudjon minket senki sem hibázásra kényszeríteni” – nyilatkozott az MTI-nek a kapitány.
Chernomaz kitért rá, hogy a múlt vasárnapi, szlovénok elleni felkészülési mérkőzésen kijött a fáradság a csapaton, hiszen mindenki keményen edzett az előtte lévő héten, de biztos benne, hogy a dél-koreai vb-n már ilyen gondok nem lesznek.

 

Az öt vb-ellenfél közül egyedül a házigazda dél-koreaiakkal szemben pozitív a mérlege a magyar csapatnak, ugyanakkor az egymás elleni utolsó összecsapáson a rivális Budapesten tudott győzni. Az ázsiai gárdának ez az egyetlen sikere a magyarok ellen. A dél-koreai hoki azóta fejlődik látványosan, hogy eldőlt, az országban rendezik majd a 2018-as téli olimpiát, így jut támogatás a sportág fejlesztésére is.
Az ukránok 2008-ban Szapporóban – éppen a magyarok elleni vereség miatt – nem tudtak visszakerülni az elitbe, és azóta is csak próbálkoznak. Most újra jó csapatuk van, több honosítottal megerősítve. A szlovénok és az osztrákok a szocsi téli olimpián is szerepeltek. Ugyan most NHL-es sztárjaik hiányozni fognak, de főleg előbbiek a torna esélyeseinek számítanak, vasárnap simán, 4-0-ra győzték le a Chernomaz-csapatot. Az osztrákok sorozatban 13 alkalommal nyertek a magyarok ellen, legutóbb szombaton büntetőkkel. A japán válogatott vb-ken mindig szoros meccset vív a magyarokkal, tavaly Budapesten 1-0-ra nyertek a magyarok.

Ami a magyar csapatot illeti, Chernomaz elmondta, szeretne alapvetően védekező felfogású csapatot pályára küldeni, és mindenkinek bírnia kell a sorozatterhelést. Bár nem mondta ki, gyaníthatóan ennek esett áldozatul az aktívak között válogatottsági rekorder Ladányi Balázs, aki 38 évesen már nem illett a képbe, és így 19 év után először hiányzik vb-ről.

A kapitány azt szeretné, ha meccsenként legalább két támadósor veszélyes lenne az ellenfél kapujára, hozná a gólokat, a többieknek pedig az eredmény tartása lenne a feladata.
„A legfontosabb a védekezés, valamint a kapusteljesítmény, és emberhátrányban is kell még fejlődnünk” – jegyezte meg Chernomaz.

forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top