Close

VII. Európai kenyérünnep

Már megint Békés megye. Nemzetközi Halfőző Verseny Gyomaendrődön, Boszorkányfesztivál Szeghalmon, Végvári Esték Gyulán, medgyesegyházi Dinnyefesztivál, és most Európai kenyérünnep.

Úgy tűnik a Dél-Alföld ezen szegletében az egész nyár egy véget nem érő eszem-iszom, dínom-dánom.

Az Európai kenyérünnepet történetesen hetedik alkalommal rendezik meg, az orosházi Gyopárosfürdőn. A mulatság augusztus 19–20-ig tart, és a jó kenyér mellett a szép hölgyekről is szól. Idén is lesz ugyanis „Kenyérünnep szépei” választás, és most először „Mini” kategóriában is indulhatnak a 3–6 éves csöppségek. A szépségversenyre a marketing@gyoparosfurdo.hu e-mail címen várják a szervezők a jelentkezést.


Hagyományosan 19-én tartják meg a Pékek konferenciáját, majd 20-án megnyílik a Pékek utcája, ahol termékbemutatók, kóstolók és különlegesebbnél különlegesebb cipók várják az érdeklődőket. Az ízlelőbimbók mellett a szemek gyönyörködtetéséről is gondoskodnak a kiállítók, hiszen sütőipari különlegességekkel és díszmunkákkal versenyeznek a pékmesterek. A díszmunkák mindig nagy érdeklődésre tartanak számot. Kenyérből az asztalokra varázsolták már a Szent koronát vagy épp a gyopárosi tornyot. 2008-ban Guiness-rekord is született. A világ leghosszabb, 25 méter hosszú kenyerét sütötték meg, melyet aztán felszeleteltek és a jelen lévők fogyaszthattak el. 

A sok-sok finomság mellett programok és koncertek is színesítik a kenyérünnepet. A színpadokon lesz cselgáncs bemutató, fellép a Dupla KV és az Anti Fitnes Club, este, pedig a nagyszínpadon a V-tech és Fenyő Miklós énekel.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top