Close

Minden bizonnyal megvan a Fidesz kétharmada

Kucsák László, a Fidesz-KDNP pártszövetség jelöltje nyerte el a budapesti 15-ös választókerület országgyűlési képviselői mandátumát. Kunhalmi Ágnes gratulált a győztesnek. A Fidesz–KDNP-nek 133 mandátuma és kétharmados többsége lesz a következő ciklusban is. Az ellenzék jelöltje, Dr. Varga László a miskolci 2. számú kerültben 14.798 szavazattal, a voksok 31.39 százalékával nyerte meg a körzetet. Egy másik billegő körzetben, a főváros XV. kerületében László Tamás személyében úgyszintén a Fidesz–KDNP szerzett parlamenti mandátumot. Az egyéni választókörzetekben az átjelentkezők és a külföldön szavazók voksainak összeszámolása után kihirdették a nem végleges végeredményt.


A külképviseleteken és az átjelentkezéssel szavazók voksait szombaton keverte be a szavazatszámláló bizottság a választókerület 34. számú szavazókörének voksai közé, amelyeket április 6-án nem számoltak össze.

A szavazatszámláló bizottság összesítése szerint a Fidesz-KDNP-s Kucsák Lászlóra 546-an, míg Kunhalmi Ágnesre, a baloldali összefogás jelöltjére 508-an szavaztak a most felbontott urnák összeszámlált szavazatai alapján.

Ez azt jelenti, hogy – mivel a csaknem 98,7 százalékos feldolgozottság alapján a két legtöbb szavazatot kapó jelölt közötti különbség 22 volt a Fidesz-KDNP-s jelölt javára – Kucsák László kaphatja a mandátumot. A végeredmény: Kucsák László 20 650, Kunhalmi Ágnes 20 590 voksot kapott.

Itt volt a legszorosabb a verseny az egész országban.

Kunhalmi a Facebookon gratulált Kucsák Lászlónak győzelméhez.

Kunhalmi: kevés időm volt

Kunhalmi Ágnes a hvg.hu-nak elmondta: nagyon kevés ideje volt a kampányra – Simon Gábor visszaléptetése után kapta meg a választókerületet -, de biztos benne, hogy ha lett volna még egy hete, megfordult volna az eredmény. „A kerület váltani akart, pontosan tudták, miről szól a választás”, mondta.

Az MSZP oktatáspolitikusa kijelentette, az EP- és az önkormányzati választásokból is ki fogja venni a részét, de ennek konkrétumairól a párton belül, később döntenek.

Arról még szintén nem tudott nyilatkozni, élnek-e valamilyen jogorvoslati lehetőséggel. Ehhez előbb tudniuk kell, mennyi  volt az érvénytelen szavazat. Kunhalmi megjegyezte, a végeredményben szerepet játszott az Összefogás 2014 nevű törpepárt megtévesztése is, hiszen a rájuk, vélhetően tévedésből adott szavazatokkal nyert volna. „Nem a demokrácia dicsőségét szolgálják ezek a pártok”, fogalmazott.

Fideszes győzelem a 12. választókerületben is

László Tamás, a FIDESZ-KDNP képviselőjelöltje nyert Budapest 12. választókerületében (XV. kerület) a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékos feldolgozottságnál. A politikus ezzel mandátumot szerzett. Móricz Eszter, a baloldali összefogás jelöltje  18 678 szavazattal maradt alul, a győztesre 18 955 voks érkezett.

A szavazatszámláló bizottság összesítése szerint a Fidesz-KDNP jelöltjére, László Tamásra 509-en, a baloldali összefogás jelöltjére, Móricz Eszterre 485-en szavaztak a külföldön szavazók, illetve az átjelentkezettek közül.
Oláh Lajos megtartotta helyét

A budapesti 5. választókerületben (VII. kerület) a DK-s Oláh Lajos az utazó szavazatokkal együtt is megőrizte előnyét a fideszes Rónaszékiné Keresztes Monika előtt. Oláh 17 256 szavazattal, mindössze 273 szavazattal előzte meg vetélytársát.

Miskolcon maradt a szocialista győzelem

A szocialista Varga László nyerte el a mandátumot a miskolci 2. választókerületben. Az ellenzék jelöltje  a miskolci 2. számú kerültben 14.798 szavazattal, a voksok 31.39 százalékával nyerte meg a körzetet.

Hivatalos végeredmény

 

A töredékszavazatok, az országos listás szavazatok és a levélszavazatok összesítése után a választás országos listás eredményét majd a Nemzeti Választási Bizottság állapítja meg legkésőbb április 25-éig.

 

***

 

45 százalékot szerzett a Fidesz–KDNP

A Fidesz–KDNP jelentős győzelmét hozta az április 6-án tartott országgyűlési választás. A levélben érkezett szavazatok összeszámlálása után a párt a listás szavazatok 45,05 százalékát szerezte meg, az MSZP–Együtt–PM–DK–MLP-lista 25,56 százalékot tudott csak elérni, így a magukat kormányváltóként aposztrofáló erők súlyos vereséget szenvedtek, és a következő négy évben biztosan ellenzékben lesznek. A bukás nagyságát jól mutatja, hogy az Együtt–PM Szövetségnek és a DK-nak nem jött össze a frakcióalakításhoz szükséges öt fő, így képviselői várhatóan függetlenként dolgoznak majd az új Országgyűlésben.

A parlamentbe jutott még a Jobbik 20,21 százalékos, valamint az LMP 5,18 százalékos eredménnyel. Rajtuk kívül egyetlen párt sem érte el az 1 százalékot, így a parlamenti erőkön kívül senki sem lesz jogosult állami támogatásra.

 

***

Nincs változás

 

A Nemzeti Választási Iroda vasárnapra virradó éjjel közölt adatai szerint a Fidesz-KDNP-nek 133, az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP-nek 38, a Jobbiknak 23, az LMP-nek pedig 5 mandátuma lesz az új parlamentben.
Kétharmados parlamenti többséget szerzett a Fidesz-KDNP az április 6-i országgyűlési képviselő-választáson a szavazatok 99,99 százalékos feldolgozottsága alapján. A Nemzeti Választási Iroda vasárnapra virradó éjjel közölt adatai szerint a Fidesz-KDNP-nek 133, az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP-nek 38, a Jobbiknak 23, az LMP-nek pedig 5 mandátuma lesz az új parlamentben.

A szavazatok 99,99 százalékának feldolgozása alapján – az átjelentkezők és a külképviseleteken szavazók miatt ugyanis csak szombaton tudták befejezni a szavazatok összeszámlálását az egyéni körzetekben – a Fidesz-KDNP országos listájára 2.264.730 , az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP-ére 1.290.804, a Jobbikéra 1.020.476 szavazat, az LMP-ére pedig 269.413-an szavaztak.

A többi 14 országos listát állító párt nem érte el az ötszázalékos küszöböt, így nem jutott be az Országgyűlésbe.

Forrás: MTI/hvg.hu/mno.hu/NVI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top